Szép kilátás!

Hegycsúcsközvetítő Kaptatási Iroda - Egy amatőr túrázó töketlenkedései

Tompulás a magyar Spitz Bergen

2012. június 08. 16:18 - 10czi

A barlangbejáratnál idős, szakállas férfi pakolászott parasztingben. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy a bazilitákhoz, a pálos, netán a bencés rendhez tartozó remetét tisztelhetünk benne, mire felnézett, és azt mondta: az ebtől két méter távolságot tartsunk, és odabökött szemével a fa árnyékában lihegő nagydarab kutyára.

A Remete-barlangot először Dömös felől láttam, vagy a számtalan Rám-szakadék-túráink egyikén, vagy éppen a Prédikálószékről visszafelé jövet, már nem tudom. Az biztos, hogy a fiaim figyelmét is felkeltette a sziklafalban jól látható nagy sötét lyuk, ezért nyilvánvaló volt, hogy oda fel kell majd másznunk. A lenti képen: a Visegrád melletti Nagy-Villám tetejéről így látszik a Nagymaros melletti Szent Mihály-hegy.

P6033883.JPG

Az első alkalom 2009-ben jött el, a Csóványos megmászása után, a két nagyobbik fiúval. Amúgy is olyan helyet kerestem, ami látványos, nem túl fárasztó, és néhány óra alatt bejárható. Az utolsó paraméterben kissé tévedtem, 2009-ben is, és most az elmúlt hétvégén is.
 

Julianus barát körút I.-II. nagyobb térképen való megjelenítése
 
A három évvel ezelőtti, Nagymarosról induló túráról az maradt meg, hogy a Julianus barát toronyból sajnos csak félpanoráma van a fák koronája miatt (plusz egy kisebb nyiladék nyugat felé), meg az, hogy a Remete-barlangban elköltött uzsonnánkhoz fél kiló port haraptunk, valamint az, hogy egyik fiam a túra vége felé guvadt szemekkel keresett egy vécét, ahol könnyíthet magán. Ugye-ugye, mi is a kezdő mászó 1-es számú törvénye? (A válasz ebben a másik posztban megtalálható.)
P6291727.jpg
Szerencsére visszafelé menet Nagymaros üdülőkörzetében találtunk egy hétvégi házat, ahol a kint ejtőző idős házaspár beengedte a fiamat a kertvégi budiba, a másikkal pedig megvendégelt 3-4 pohár szörpre. Az biztos, ha nyugdíjas leszek, valahol egy turistaút mellett kell telket vennem, hogy visszaadhassam azt a sok megvendégelést, amiben részünk volt az elmúlt években. A fiúk már három éve elkezdték a hálálkodást:
 
régi.JPG
 
Legkisebb fiam, aki most töltötte be a hetet, idén indult el bátyjai nyomdokain. Felmentünk a Prédikálószékre, megvolt neki már a Csóványos is a Nagy-Hideg-heggyel egyetemben. Korábban persze (5 évesen) többször eláztatta magát a Rám-szakadék vizeiben, és 6 évesen megbirkózott a Naszállyal, ezért úgy gondoltam, hogy ez a 6-8 kilométeres túra csuklóból megy majd neki.
Ezúttal nem Nagymaros felől vágtunk neki (a nagymarosi kör a térképen piros színű), mint 2009-ben, hanem nyugat felől, Zebegényből (a térképen a kék vonal). Az illusztris csapat a legkisebb fiúból (túranevén Hegyi Főnökből), a 2009-ben már túratapasztalatot szerzett középső fiúból, Gumiégetőből (aki a túranevét szokatlan módon egy gokart-pályán szerezte), a Csóványoson háromcsillagos edzett nagymama címet szerzett anyámból, és belőlem állt. Komplett Rambo-válogatott. (A lenti képen pedig a Prédikálószék.)
 
P6033902-9999.jpg
 
A kocsival bő egy óra alatt Zebegényben voltunk Budapestről. Először a Kenderes fogadó parkolójában akartam megállni. Hamar rájöttem azonban, hogy a vasúti vágányokon nem szerencsés átbukdácsolni a hegy felé. Ezért visszaültünk az autóba, Zebegényben átmentünk a sínek alatt egy aluljárón, majd a túloldalon visszamentünk ameddig lehetett. 
A kocsit a Bodzás-völgy alján, a turistaút kezdeténél tettem le, szemben a Kenderes fogadóval. 11 óra körül vágtunk neki az útnak a sárga kör jelzésen.
 
P6033869-99999.jpg
 
Az út hűvös erdőben vezetett felfelé a Bodzás völgyben, a patak mentén, egészen az Ernő-forrásig. Itt balra kanyarodtunk, és elkezdtünk feltekeredni a szerpentinen, majd a tetején jobbra fordultunk a sárga (csík) jelzésű ösvényre. 
 
P6033873-2.jpg
 
Az első cél a Remetekereszt-bérc volt, 412 méteren. Csakhogy nem értünk el odáig, mert nem sokkal alatta volt egy pihenő, ami egy nyiladékon látni engedte nyugat felé a Dunát és a nagy egyest formázó Pilismaróti-öblöt. 
Kihasználva a lehetőséget, a nagy egyesnél megtartottuk az első pihenőt és befaltuk az első szendvicseket. Jól is tettük, mert feljebb a Remetekereszt-bérc minden bércsége ellenére nem kínált többet néhány hangyabolyok által megszállt fatönknél. Szépkilátni pedig semerre sem lehetett. Nem is nagyon álltunk meg, pláne, hogy végre lejteni kezdett az ösvény.
Tíz perc gördülő séta után a sárga jelzés jobbra becsatlakozott a kék jelzésbe, innen az ukrán színvilág (sárga-kék) vezetett tovább. Rögtön bele a Világos-térbe, ami tulajdonképpen egy bazi nagy (futballpályányi) napos rét a fennsíkon, az erdő közepén. Az ilyen réteken nagyon szeretek hanyatt vetődni, felhúzni a pólóm, süttetni a hasam, és semmire sem gondolni. 
Na, ez az ami nem megy két 10 év alatti gyerekkel, mert néhány perc múlva ugróasztallá alakul a fehéren villogó bendő. Amúgy is a túra elején voltunk, nem engedhettem meg ekkora lazulást semmiképpen. Továbbmentünk, némi enyhe emelkedő után ott is voltunk a magyar Spitz Bergen, a 482 méteres Hegyes-tetőn, valamint a tetőn álló Julianus barát kilátónál.
 
julianus-barát-kilátó.jpg 
A spitzberget nem az ujjamból szoptam, ez van felírva a kilátó melletti ismeretterjesztő táblán, méghozzá elég gondolatébresztő szöveggel. Ugye itt két alapprobléma van: a Hegyes-tető és Szent Mihály-hegy konglomerátum most a Börzsönyhöz vagy a Duna túloldalán figyelő Visegrádi-hegységhez tartozik? De a másik még érdekesebb: hogy a fenébe alakulhatott ki ez a sujtás, ez a dolmányzsinór-hurok forma, ahogyan a Duna itt megpöndörödik?
Kezdjük az első kérdéssel, erre a tábla megfelelő magyarázatot ad. Azt már egy korábbi posztból tudjuk, hogy a Börzsöny 16-14 millió évvel ezelőtt vulkán volt, nincs mese. Csakhogy ami nekem félig-meddig új: volt neki egy vulkán-ikertornya, a Visegrádi-hegység (kb a Prédikálószéknél levő központtal).
 
P6033882-3.jpg
 
A Duna még sehol nem volt, amikor a Visegrádi-vulkán, nevezzük így, kitört, és beomlott, majd később még egyszer kitört, és még egyszer beomlott egy szélesebb körben, kettős vulkáni peremet, kettő úgynevezett kalderát hagyva. A Szent Mihály-hegy/Hegyes-tető ennek a vulkánnak a külső kalderáján, észak felé foglalt helyet. Azaz a geológusok szerint ez a hegység akárhogy is a Dunán túl van, a Visegrádi hegységhez tartozik. Ezt a geográfusok egy más szemszögből nézve vitatják. Mert hát mégis ott van a Duna, ami földrajzilag szétválasztja a két hegységet. Hát, majd lejátsszák egymás között.
Mi mindenesetre felmentünk a nemrég felújított kilátóba. Itt alaposan szépkiláttunk, legalábbis dél–dél-kelet felé, amerre a lombok nem takartak, valamint megcsócsáltuk a motiválószert, a csúcscsokoládét.
Meg pihentünk egy kicsit, ahogy a képen Hegyi Főnök teszi.
 
P6033884-4.jpg
 
Persze Gumiégető ilyenkor is ficánkol (a háta mögött Nagymaros, Visegrád, és a távolban a Naszály):
 
P6033886-5.jpg
 
Pihenés közben nézzük a másik, érdekesebb kérdést, a hurkot, a 180 fokos kanyart. Ezt úgy sikerült összehozni a természetnek a vonatkozó források szerint, hogy Visegrádi-vulkánt működése vége felé (15 millió éve) hatalmas hegycsuszamlás csorbíthatta, aminek eredményeként észak felé nyitott, úgynevezett lópatkó-kaldera jött létre - körülölelve a Szent  Mihály-hegy keményebb andezit sapkáját. (A kép lent Karátson Dávid tanulmányából való.) 
2104.jpg
A rákövetkező évmilliók során tengerüledék temette be a patkót, majd 2 millió éve, miután a Pannon-tenger, majd -tó kiszáradt, a térségben megjelentek a mai folyók ősei. Ezek szépen elhordták az üledéket, az Ős-Duna, később pedig a mai Duna szépen belesimult a patkóba.
Ez a patkós befejezés tökéletes lovas átvezetés a folytatáshoz, ugyanis a kilátóból a másik nagy réthez hasolatos, és egy cseppet sem kevésbé csábító Ürmös réten keresztül a két hegy közé, a Szent Mihály-nyeregre vitt az utunk. Itt Hegyi Főnök elvesztette nyomokat, és tanácstalanul leült az útjelző pózna elé.
 
P6033891-6.jpg
 
Megmutattam neki, hogy továbbra is a sárga jelen megyünk, először a Szent Mihály-hegyre, ami a Remetekereszt-bérchez hasonló nullpanorámát tartogatott számunkra, majd tovább, egészen amíg leérünk a sárga Ω jelhez, ami jobbra elvisz a Rigó-hegy előtt a Remete barlang irányába.
Elég nagy lendülettel ereszkedtünk a sziklás lejtőn, ami kicsit megzavarta tájékozódásért felelős lebenyemet. Egyre gyakrabban néztem a térképet és az ösvényt. Fejben már a harmadik Rigó-hegyen is túl voltam, pedig odáig nem is szabadott volna elmennünk. Egyszer csak leállítottam a menetet, mert azt hittem, hogy túljöttünk a barlang felé vivő ösvényen. (Ez a jeltévesztés-para a Kinizsi Százas óta van bennem.) Kicsit előre mentem, aztán végül csak rátaláltam a helyes útra.
Ráfordultunk nyugat felé a sárga Ω-val jelzett ösvényre. Ez Magyarország egyik legszebb turistaút-szakasza: kb 200 méter magasan vezet körbe a Szent Mihály-hegy déli meredélyén, 300-400 méterenként kiugró ormokkal, bércekkel a Duna fölött. (Sorrendben keletről nyugatra: Rigó-hegy, Szürke-hegy, Ördög-bérc, a Remete-barlangot is rejtő Remete-bérc, Dobozi-orom, és végül a Borostyán-kői pihenő.)
 
P6033893-7.jpg
 
A Rigó-hegy kimaradt, mert előtte kanyarodtunk le az ösvényről nyugatnak, a Szürke-hegy még nem annyira látványos, de az Ördög-bércnek már egészen kimentünk a szélére. Na jó, bevallom, itt is elnéztem a jelzést, de a kilátásért érdemes volt kijönni az oromra, így legalább ezzel tudtam védekezni az egyre furcsábban néző fiúk előtt.
 
P6033896-8.jpg
 
Az Ördög-bércről meredek lejtő visz le a Remete-völgybe, itt örültem nagyon, hogy nem az ellenkező irányból jöttünk, mint három éve. A völgy alján átvágtunk egy Rám-szakadék-szerű szoroson, és kicsit feljebb érve hirtelen a Remete-barlang előtt találtuk magunkat.
 
P6033898-9.jpg 
 
A nagy barlang bejáratánál egy idős, fehér szakállas férfi pakolászott régi parasztingben. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy a bazilitákhoz, a pálos, netán a bencés rendhez tartozó remetét tisztelhetünk benne (idősorrendben ők lakták a barlangokat a középkorban), amikor megpillantottam a kezében egy polifoam derékaljat. Meg se szólalhattam, rám emelte tekintetét, és azt mondta: az ebtől két méter távolságot tartsunk, és odabökött szemével az egyik fa árnyékába, ahol egy nagytestű juhászkutya lihegett.
 
P6033899-99.jpg
 
Kisebbik fiam közben ki-be járt a nagy barlang körüli kisebb-nagyobb, átlagban néhány méter mély barlanglyukakban, majd lefitymálóan kijelentette, hogy ez gagyi. Így vigye az ember a gyerekeit a Solymári Ördöglyuk vagy a Mátyás-hegyi barlang szűk vájataiba, azok után már a Remete-barlang sem felel meg nekik.
 
P6033900-999.jpg
 
Az egyik árnyékos sziklára kiülve elfogyasztottuk az összes megmaradt szendvicsünket, egyéb rágcsánkat, abban bízva, hogy innen már csak egy kis séta a parkolóban álló kocsi. Tévedtünk, pedig emlékezhettem volna, hogy a barlang fölött egy jó meredek kapaszkodó teszi próbára a 7 és 65 éves vádlikat. Ezután soha többet nem merem mondani azt a mondatot a fiaimnak, hogy innen már csak egy kis séta.
 
P6033908-9999.jpg
 
Végül felértünk a Dobozi-oromra, ahol ez a magányos bükk üdvözölt minket. Innentől már lefelé csordogáltunk, inkább lassabb, mint lassú tempóban. A Borostyán-kői pihenőhely, akármilyen vonzóan kacsintgatott ránk az ösvény mellől, már nem tudott lecsábítani az útról.
Szerencsére az út vége már tényleg nagyon könnyű volt, viszonylag sima, enyhe lejtőn trappoltunk lefelé a Trampó-völgy bal oldalán Zebegény felé. Fiaimat lefelé menet már csak egy kék fejű gyík tudta felrázni a fáradt közönyből, a kisebbik meg is jegyezte, hogy ez a negyedik aznap.
 
gyík.JPG
 
Délután ötre értünk vissza a kocsihoz, ami azt jelenti, hogy nagyjából 6 és fél órát kóboroltunk a hegyen, a körülbelül 11 kilométer hosszú úton. A vizünk teljesen kifogyott, de az utca vége előtt nem sokkal van egy nyomós kút, amiből teljesen feltöltekeztünk.
2010nyar.jpg
 
Konklúzió: A Hegyes-tető/Szent Mihály-hegy Magyarország egyik leglátványosabb túrája, akár Nagymaros a kezdő- és végpont, akár Zebegény. Rövidnek és könnyűnek tűnik, de a sok le-fel menetelés miatt elég fárasztó tud lenni. Érdemes egész napot, 5-6-7 órát szánni rá, és kiélvezni a rétek, kilátópontok többségét. Van, aki meg is száll a barlangban, éjszaka rablóhúst sütni a Duna fölött valóban nem lehet egy utolsó dolog.
3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkilatas.blog.hu/api/trackback/id/tr364573919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Globetrotter2014 2012.06.09. 17:03:48

Ez egy jó poszt (megint).

Köszi!

Amadeo 2012.06.09. 20:24:34

Kedves 10czi!
A poszt nem rossz, bár nem az ízlésem szerinti, pl. szépen sugallja a fejlécben szereplő amatőrséget...:) de érdekes, szépek, vágygerjesztőek a képek, és mindig jó, ha a kirándulást/túrázást, magyar erdőket bárki is népszerűsíti, szóval kitartást és sok posztot kívánok.
Viszont az utolsó mondatod nagyon felelőtlen. Egyike azon helyeknek, ahol egy éjszakai jóhangulatúnak indult szalonnázással (víz sehol sem lévén, ahogy te is tapasztaltad, szél viszont nagyon könnyen kerekedik) teljes hegyoldalakat lehet leégetni. Nagyon káros ezt sugallni, annyi jó és sokkal kevésbé veszélyes hely van a rablóhúshoz.

10czi 2012.06.09. 21:02:24

@Amadeo: igazad lehet, ha valaki nagyobb máglyát rak a sziklafal szélén, az biztos bajt okoz. Viszont a barlangban bejáratottnak tűnő tűzrakóhelyet láttam (pl a 2. képen), ahol nem látszik veszélyesnek egy kisebb tűz+parázs. Gondolom, a remeték is tüzeltek anno valahogy. De tényleg nem vagyok szakértő a témában, ezért inkább azt mondom, hogy akkor felejtsük el itt a rablóhúst.