Szép kilátás!

Hegycsúcsközvetítő Kaptatási Iroda - Egy amatőr túrázó töketlenkedései

Zimankó és állatszex a Gerecsén

2012. november 24. 10:23 - 10czi

A kilátó szabályosan egy úszó felhő közepén volt, láttuk, ahogy elgomolyognak a vattafoszlányai néhány méterre tőlünk.

A Gerecse csúcsa alatt kétszer haladtam el eddig, mindkétszer megfogadtam, hogy egyszer úgyis fölmegyek majd. Egyszer az idei Kinizsi Százason, előtte pedig amikor barátnőmmel felkészülésként végigmentünk a teljesítménytúra Dorog és Tata közötti 65 kilométeres szakaszán. A lenti kép is akkor készült.

P5053847_1.JPG

Az elmúlt hétvégén végre nekivágtunk a három fiúval is, ezúttal egyenesen a csúcs volt a cél.
Reggel kilenckor indultunk Pestről kocsival az 1-es úton, a cél a hegy lába alatti Tardos község volt. Bíztam az időjárás-előrejelzésben, ami felhős-napos, száraz időt jósolt, külön kiemelve, hogy a magasabb hegyek tetejére érve ki lehet lábalni a felhőpárnából. A Gerecse ugyan nem a legmagasabb hegyünk, de bíztam benne, hogy a 633 méter elég lesz arra, hogy felülről tekintsünk a felhőrétegre.

Másfél óra alatt értünk Tardosra, de az idő egyáltalán nem volt szívderítő. Közben Biatorbágynál észrevettem, hogy otthon hagytam a fényképezőgépet, de erre már csak legyintettem, gondolva, ködöt minek fotózni, ha pedig nagyon kell, akkor majd fotózok a mobiltelefonnal. A fiúk is kérdezgethették, hogy mikor érünk oda, hol a hegy, csak azt válaszolhattam, hogy ott, a köd mögött.

Tardosnál a falu szélén hagytam a kocsit, és nekiindultunk a kék kereszt jelzésen, amiről hamarosan átváltottunk a csúcsra vezető kék háromszög jelű ösvényre. Bár meleg ruha volt rajtuk, a két kisebb fiúnak a füle, a nagyobbnak pedig a keze fázott. A fülfázást dupla sapkával, a hideg kezet pedig kesztyűvel orvosoltam. Egy rövidebb kaptató után fent is voltunk a fennsíkon, ahol a térkép szerint már csak egy 1,5 kilométeres séta várt ránk. (A kaptatón találkoztunk egy lefelé sétáló idősebb párral, rajtuk kívül más túrázót az egész úton nem láttunk.)

Kép0306.jpg

A fennsík ködös erdeje nem volt jó hatással a fiúkra. A 7 éves Vili egy öblös hangon károgó varjú miatt elkezdett mindenféle mozgó lényeket képzelni a fatörzsek mögé.
Ezért úgy gondoltam itt az ideje, hogy eltereljük a figyelmet valamivel. Dupla csokit ígértem annak, aki kitalálja, honnan kapta a nevét a hegység. A 10 éves Leó a rá jellemző szarkazmussal a görcsre tippelt, Vili pedig a Börzsöny kalderájának történetétől ihletve így elmélkedett: volt egy vulkáni hegy, aminek a közepe bereccsent, abból lett a Gerecse.

260px-Falco_cherrug_portrait.jpgAz, hogy állítólag a kerecsensólyomról nevezték el eredetileg a hegységet, eléggé meglepte őket, őszintén szólva a kerecsen szó nem is mondott nekik semmit (az, hogy turul, már inkább). Az Álmos vezér születéséről szóló monda felelevenítésénél pedig - hogy Emese álmában egy kerecsensólyom (turul) szállt rá, és csinált neki gyereket -, egyenesen a homlokukat ráncolták, hogy mi ez az állatos szex, amit előadok nekik. Mondtam, nyugodjanak meg, nálunk legalább vezérek születtek ebből a dologból, nem mutánsok, mint a görögöknél vagy az egyiptomiaknál. (Amúgy a Gerecse a nagyon kevés megmaradt kerecsensólyom egyik kedvenc fészkelési helye.)

Ahogy elbeszélgettünk, egyszerre csak ott termett a ködből a kilátó, azaz a Gerecse csúcsán álló vasbeton geodéziai mérőtorony. Nagybetűkkel ki volt rá festve, hogy felmászni tilos és életveszélyes. A két kisebb fiúnak ennek hatására elment a kedve a benti létra megmászásától (pedig a Csóványoson vígan szaladtak fel az ugyanilyen torony tetejére), Olivér viszont megütközve olvasta a festés alá kapart írást: "csak balfaszoknak veszélyes".
Egy 14 éves kamasz ezt nem tűrheti, így ketten nekivágtunk a vaslétráknak. A kisebbeknek nem erőltettem, ha nem akarnak, nem jönnek.

Kép0307.jpg

Fent a tetőn - mint látszik - kifogástalan panoráma várt minket.

Kép0309.jpg

Olyan kilátásunk volt, hogy Mednyánszky László mind a tíz ujját megnyalta volna utána.
Szabályosan egy úszó felhő közepén voltunk, látszott ahogy elgomolyognak a vattafoszlányai mellettünk. Ilyet eddig még csak a Raxon vagy a Schneebergen tapasztaltam. Miután kiélveztük a köd minden szépségét, lemásztunk, majd elmajszoltuk a csúcsokit, forró teát iszogatva hozzá.
Hogy az örömünk teljes legyen, az 1-2 fokos, szeles időben elkezdett esni az eső. A srácokon vastag téli kabát volt, én viszont a kedvező meteo miatt hosszan vacilláltam, hogy betegyem-e a hátizsákomba az esőkabátot. A rutin győzött szerencsére, mert különben ronggyá áztam volna a hidegben.

A kezdő túrázó 8-as számú törvénye: A hátizsákban akkor is legyen esőkabát, ha maga Aigner Szilárd teszi le a nagyesküt, hogy kánikula lesz, mert a hegyen kiszámíthatatlan az idő.

Gondolkoztam, hogy tartsuk-e az eredeti tervet, miszerint a körbejárjuk a Gerecsét, vagy forduljunk vissza a ramaty idő miatt, és menjünk le ott, ahol feljöttünk, de úgy döntöttünk, hogy ez az eső nem mos le minket. Lefelé elhaladtunk a ködbe burkolózó tévétorony mellett (elő sem vettem a mobilomat fotózni). Kicsit lejjebb egy használaton kívüli kocsiútban folytatódott a turistaút, majd felbukkant a Jusztinián pihenő tisztása. Az egykori hercegprímás igen mérges lett volna, ha látja, hogy a favágók hogy feldúlták kedvenc pihenőhelyét: farakások, sár, kátyúk mindenütt. Ezt a képet kicsit odébb fotóztam, íme tehát az országos kéktúra útvonal, bakancsnyomok helyett traktornyomokkal:

Kép0312.jpg

A volt egyházi üdülő felé Vili meglátott egy fát, aminek akkora odva volt, hogy simán belefért. Nem is mehettünk tovább, amíg fel nem próbálta a fakabátot.

Kép0311.jpg

Csak úgy lehetett kicsalogatni, hogy elmondtam neki: nemsokára egy ősöreg, több mint kétszáz éves fához érünk, a Sandl-hárshoz. Ez megindította a fantáziáját, mert egy kétszáz éves fa nagyon magas lehet. Előre fogadásokat kötöttünk, hogy átérjük-e négyen a törzsét. Mikor oda értünk, Vili kissé elszontyolodott a nagy magasság hiánya miatt, de a fa bütykös-ráncos ent király formája azért őt is megfogta. (Mint kiderült egyébként, éppen körbeértük négyen.)

Kép0314.jpg

Próbáltam kideríteni, miért Sandl-hárs a neve a fának, de egyszerűen nem találtam megfelelő forrást. Pedig még egy olyan lenyűgöző, fafil (dendromán) blogra is ráakadtam, ami boldog elragadtatottsággal számol be minden Magyarországon található vastagabb fáról. (Ha valaki tudja, írja meg nekem vagy kommentben.)
A Sandl-hársnál már kifejezetten jó volt az idő. Melegebb lett, elállt a szél és az eső is. A maradék két-három kilométert már jó hangulatban tettük meg a kocsiig.

Konklúzió: A Gerecse hasonló közelségben van Budapesttől, mint a Börzsöny vagy a Mátra, kocsival másfél óra alatt kényelmesen elérhető, és még autópálya-matricát se kell venni. Magasságokban és változatosságban nem vetekedhet észak-keleti hegytársaival, de mindenképpen érdemes egyszer elnézni rá, lehetőleg persze nem ködben. A Gerecsét érdemtelenül kevesen látogatják, a tatabányaikon kívül állítólag alig-alig tévednek arra, ezt megtapasztaltuk mi is. Nagyobb tömeget a két talán legnépszerűbb magyar teljesítménytúra visz oda (a Kinizsi Százas és a Gerecse 50). De a teljesítménytúra egy más műfaj, ott az emberek inkább az előttük haladó cipősarkát nézik, nem a kilátást vagy a göcsörtös hársfabütyköket.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkilatas.blog.hu/api/trackback/id/tr654917447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Én a blogger 2012.11.24. 20:08:47

Kösz a leírás! Bár helybéli vagyok, a Gerecsére ne igen járok.

Tatabánya, Vértesszőlős vagy Baji-i indulással a Nagykovács szerintem sokkal szebb, érdekesebb célpont mint maga a Gerecse.

Onnan pedig a szénégetőn majd a gorba tetőn keresztül a Malomvölgy a cél.

10czi 2012.11.25. 14:29:44

@Én a blogger: kösz, megnézzük, ha legközelebb arra járunk. a kovácson van valami kilátóhely?