Ha belekezdenél a magashegyi túrázásba, itt kezdd!
Múlt hétvégén Gabival megtettük első közös igazi magashegyi túránkat, az egyik legkönnyebbnek nevezett magas csúcsra, a Grossvenedigerre (3666 m). Én már jártam arra hat évvel ezelőtt, Gabi itt kóstolt bele először ebbe a világba. Hat éve verőfényes, tiszta idő volt, akkor láttam először igazi alpesi körpanorámát, le is esett az állam. Most egy kicsit másabb volt.
Hat éve a Prager Hütte felől támadtunk, most vezetőnk, Cinó egy rövidebb és lazább útvonalat javasolt. Öten indultunk neki péntek délelőtt egy kocsival, körülbelül 8 óra alatt odaértünk Budapestről Hinterbichlbe, a hegy lábához. Innen egy kisbusszal, a Venediger Taxival kanyarogtunk fel (10 euro/fő) a 2121 méteren levő Johannishüttéig.
Eredetileg az volt a terv, hogy másnap csak a 2964 méteren álló Defreggerhüttéig megyünk fel, és a rákövetkező nap támadjuk a csúcsot, de a meteo súlyos esőt-havat jelzett vasárnap délre.
Ezért a Derfreggerhütténél felfelé csak egy kis pihenésre álltunk meg, és még aznap nekivágtunk a Grossvenediger csúcsának. Nagyon komótos tempót feltételezve 12 órát szántam az 1500 méteres emelkedésnek és 700 méteres ereszkedésnek, de nagyon jól haladtunk.
A Defreggerhüttéig még szép volt az idő, a nap kimosolygott néha a felhők mögül. A hütte fölött, kb 3100 méteren viszont belegyalogoltunk a hegy tetején ülő ködös felhőbe, és jött a mátrix-érzés. (Amikor kikapcsolják a rendszert, és csak a fénylő-üres fehérség veszi körül a főszereplőt.) A hó fehérje összeolvadt a köd fehérjével, az egész fehérség vibrált a megtörő gyenge napfényben. El is tettem a fényképezőgépet. Minek fotózzak teli tejesüveget belülről?
A köd kitartott, a csúcson még a keresztet is alig láttuk. Félig be volt temetve hóval, ezért azt se láttuk (a hüttében mondták el), hogy falábazata szét van szedve. A csúcson jófejkedtünk egy kicsit egy cseh csapattal, aztán gyorsan elindultunk lefelé, mert a feltámadó szél jégszilánkos havasesőt csapott az arcunkba. A felfelé út hat óra volt, a Defreggerhaushoz bő két óra alatt értünk le.
Nem volt nehéz dolgunk, a gleccserlejtőt még hó fedte, amin toronyiránt haladhadtunk a kitaposott nyomban. Két kockázatos rész volt: a csúcstól fél órára egy fagyott gerincen Cinó felvetette, mi lenne, ha visszafordulnánk, mert a szél befújta hóval a nyomot, és így nem biztos, hogy visszatalálunk. (Odafönn nagyon nem jó eltévedni a ködben.) Szerencsére csak rövid szakasz volt, előtte-után jól látszott a csapás.
A másik egy hóval befedett gleccserszakadék volt, amin a hóhíd már kezdett engedni. Két, lábfejnyi sötét lyuk is jelezte, hogy valaki előttünk már combig beszakadt. Ezen a helyen fokozott óvatossággal mentünk át, kötéllel összekötve. Azzal számoltunk, ha valaki alatt be is szakad a hó, a másik négy ember megfogja a zuhanást. Azaz, inkább reménykedtünk, hogy ilyen nem lesz, de hát mindenre fel kell készülni.
Egy jó vacsora és egy nem túl mély alvás várt ránk a 4 fok hideg matrazlagerben (a fenti kép a kicsit jobb állapotú Johannishüttéből van). Aztán másnap lesétáltunk a Johannishüttéig, ahonnét letaxiztunk a parkolóba. Este hatra már itthon is voltunk. Kifejezetten jó hangulatú mászás volt, Gabinak is teljesen bejött, annak ellenére, hogy a csúcson nem láttunk semmit.
Az útiköltség összesen 45 ezer forint volt, a költőpénz (szállás, taxi, kaja, pia) fejenként 50-100 euró étvágytól és szomjasságtól függően. Venediger-túrákat szervezetten 50-60 ezer forintért lehet találni, ezen felül van még az útiköltség és a költőpénz. Ha valakinek a szép idő is összejön, sose fogja elfelejteni.