Codename: Escape Navigator

Szép kilátás!

Összeégett orrlikkal a fehér paradicsomban

2014. augusztus 01. - 10czi

A sífelvonó kabinja indulás után pár méterrel átláthatatlan, sűrű felhőben tűnt el. Kétezer méterrel feljebb bukkantunk ki ködpárnából. Ami onnan következett, az mintha egy másik dimenzióban vagy egy másik bolygón lett volna. Vakító kékség felül, szikrázó fehérség alul, folyamatos napsugár-szőnyegbombázás. Ez az Alpok tetőterasza, ahol Európában a legnagyobb a négyezrescsúcs-sűrűség: a Monte Rosa csoport.

10464013_10201316765999417_2114882782412664274_n (1).jpg

Reggel nyolckor indultunk Budapestről a kisbusszal, és délután hat felé érkeztünk a Monte Rosa lábánál fekvő észak-olasz városka, Alagna Valsesia kempingjébe. Az eső épp akkor állt el szerencsére, aránylag szárazon fel tudtuk verni a sátrat. Éjszaka is megúsztuk a csapadékot, ezért reggel jókedvűen sétáltunk át a városon a sífelvonó állomásáig.

_MG_5132.JPG

A lanovka 1212 méterről indul és több mint 2000 méter szintet megtéve, a Pianalunga (2046 m) és a Passo Salati (2971 m) állomások érintésével érkezik a Punta Indren 3275 méteren található végállomásig, megkönnyítve és meggyorsítva a feljutást a szikrázó csúcsok szférájába.

Utazás a paradicsomba

Ahogy a bevezetőben leírtam, mintha dimenziókapun léptünk volna be az indulás után, ami a legfelső állomást alatt dobott ki magából minket. A kettő között elnyelt a mátrix: fehéren ködlő időtlen semmiben utaztunk. A Punta Indren állomáson felkaptunk magunkra nehéz zsákjainkat, és jó fél órát gyalogoltunk felfelé a Mantova menedékházig (3498 méter). A háznál rövidet pihentünk, majd folytattuk a kaptatást aznapi szállásunkig, a Gnifetti menedékházig (3647 méter). Alig gyalogoltunk 400 méternyi szintet, mégis lihegtem. Ilyen magasságban már megdolgoztatja a tüdőt a felfelé haladás.

_MG_5137.JPG

A menedékház Giovanni Gnifetti lelkész után kapta nevét, aki 1842-ben, hét hegyivezeto társaságában először mászta meg a négy nagy kúpjának egyikét, a 4554 méter magas Signalkuppét. A csúcs olasz neve is (Punta Gnifetti) neki állít emléket, a svájci név eredete pedig (tükörfordításban Jelcsúcs) az, hogy egy piros zászlóval jelölték meg a meghódítás után a csúcs helyét. Az egymás közvetlen szomszédságában magasodó kvartett másik három tagja a Zumsteinspitze (4563 méter), a Monte Rosa (svájci nevén Dufourspitze, 4634 m) és a Nordend (4609 m). A négyest magasságban egyedül a Mont Blanc előzi meg.

 

A négy csúcsból mi a Zumsteinspitzét és a Signalkuppét (az Alpok 4. és 5. legmagasabb csúcsát) terveztük megmászni, öt másik, alacsonyabb négyezres csúcs mellett. A Monte Rosa, és testvércsúcsa, a Nordend az olasz oldalról technikailag túl nagy falat lett volna nekünk, a svájci oldal pedig messze volt. De még messze volt aznap a többi csúcs is. Délután a szűkös szobában lepakoltuk a cuccainkat, és lementünk teát, levest főzni.

_MG_5138.JPG

Ugyan hoztam 200 euró költőpénzt magammal, hogy ne cipeljek fel sok kaját, az első nap még nem akartam a ház kínálatából enni. Végül mégis betoltam egy vékonyra sikeredett bolognait (8 euróért), amit saját bögrelevessel és keleti tésztalevessel fejeltem meg este. Így jól is laktam, és elég folyadékot is fogyasztottam, ami ugye a magasság miatt alapvető kötelesség. Az ivóvizet szintén aranyáron mérték a házban, ezért a mosdó csapvizét forraltuk fel, és teával tettük ihatóvá. A sör árát le se merem írni. Korán feküdtem, hogy a másnapi akklimatizációs túrán, amin két alacsonyabb négyezres, a Piramide Vincent (4215 méter) és a Balmenhorn (4167 méter) megmászására legyen elég erőm.

_MG_5142.JPG

Esőben aludtunk el, borús reggelre ébredtünk. Ez volt a rossz hír. Nagyjából jól aludtam, és tök jól éreztem magam, ez volt a jó hír. Az első két négyezres csúcsunkat indultunk levadászni. Sose értettem, hogy mire jó ez az egész csúcsvadászósdi, hiszen nem a hegy lábától indulva másszuk meg egyenként a hegyeket, hanem sorban, úgy, hogy közben alig ereszkedünk vissza valamit, de kíváncsi voltam, mi sül ki belőle.

_MG_5145.JPG

Megint ködben-felhőben kezdtünk. A ház mellett átvettük a gleccserjárás alapjait. Ötös kötélpartikba kötöttük magunkat. A libasorban felfűzött menetnek az a lényege, hogyha valaki alatt beszakad a gleccserhasadékot fedő hóréteg, akkor a másik négy megtartja. A technika az volt, hogy ha valaki szakad, akkor mindenki hasra veti magát, jégcsákánnyal és lábára kötözött hágóvassal a hóba akaszt, és megvárja, amíg a vezető vagy más segítség biztosítja a terepet. Ha ez megvan, közös erővel kirángatjuk a társunkat, ha pedig ez nem megy, akkor egy helyben összeállított kötélcsigarendszer segítségével kihúzzuk. Később majdnem szükség is volt erre. Ahogy bandukoltunk egymás után, a kötélre kötve, a gleccserhasadékokat kerülgetve, a ködös felhőfoszlányokból előbukkant egy nagy szikla. Ni csak, javul az idő!

_MG_5148.JPG

Így legalább megláttuk azt is, micsoda fenyegető, repedezett jégfalak meredeznek fölöttünk.

_MG_5162.JPG

A csúcs felé félúton bementünk egy ingatag kis gerincen néhény leszakadt gleccsertömbhöz, hogy izgalmasabb legyen a helyzet. Itt már nagyszerű volt az idő.

_MG_5167.JPG

Aztán visszatértünk a szélesen terpeszkedő, hótakaróba burkolózott Lys gleccserre, hogy annak jobb szélén haladva elérjük a Piramide Vincent pár száz méteres emelkedőjének a lábát. A felfelé kígyózó ösvény nem tűnt nehéznek, meredeknek sem mondtam volna.

_MG_5171.JPG

A lapos csúcsot könnyedén elértük. Kiálltunk a szélére, ahol viszont észrevettük, hogy a szelíd hólanka vad sziklás óriásszakadékba torkollik. Kis történelem: a csúcs első megmászója Johann Nikolaus Vincent volt, 1819-ben.

_MG_5169.JPG

A csúcsplatón visszafordulva a Lskamm éles gerince és hegyes csúcsa alatt jól látszott a kis pukli, ami következő célunk volt: a Balmenhorn. A 4176 méter magas, ám csak 20-30 méterre kiemelkedő sziklát sokan nem is tartják igazi csúcsnak. Ennek ellenére egy bivakház (kőegyszerű menedékkunyhó) és egy három méter magas Jézus-szobor is található rajta.

_MG_5173.JPG

Leereszkedtünk újra a gleccserre és becéloztuk a törpecsúcsot (a fenti képen balra). Már a fehér köd homályos csillogásában is fájt a szemem, de ahogy a nap egyre erősebben ragyogott, be kellett vonulnom egy napszemüveg mögé. Utálom a napszemüveget, és sose hordom, de itt kezdtem érezni, hogy nem egy hülye találmány. A gleccserre kiérve levettem egy kicsit, és majdnem kisült a szemem a tűző napfényben. Elővettem a naptejet is (50+-ost), és jól átkentem vele az arcomat.

_MG_5177.JPG

A Balmenhornra egy kis via ferrátán kell felmászni. A szikla tetején osztja az áldást az alpinistákra Jézus, pár méterre pedig a már emlegetett Bivak Giordani bújik meg tőle. (Giordani szintén egy pionír hegymászó pap volt.) A bivak tele volt emberrel, ami nem csoda, mert itt nem kell fizetni a szállásért, igaz nincs is kiszolgálás, mindenkinek az jut, amit magával hozott. Ekkor már olyan meleg volt, hogy egy szál pólóban lézengtem. A hó kásássá vált, de nem tudott jobban elolvadni az alatta húzódó jég miatt.

Néhány csúcsfotó után elindultunk lefelé, vissza a Gnifetti házba. Ennyi volt az első nap, megvolt a kóstoló. Megismertük a kék-fehér ragyogás alsó szféráját, ahol vakítóan tűz a nap a mélykék égen, és ahol ezt a fény-szőnyegbombázást mint egy rugalmas gumiszőnyeg, úgy dobja vissza felerősítve a szikrázó hó.

_MG_5179.JPG

Visszafelé menet ismét gleccserhasadékokat kerülgettünk vidáman. Az házhoz közelítve kicsit rémülten néztük a fölénk magasodó, olvadva repedező jégsziklát, nehogy ránk szakadjon. Ezen a napon hat órát meneteltünk, 760 méternyi szintemelkedést és 8 km távolságot megtéve. Kezdetnek tökéletesen megtette.

Mint akit bekapott egy gigantikus szendvics

Este korai lefekvést terveztem, de a menedékházban kitettek egy tévét a pultra, és meg lehetett nézni a vb-döntőt. Természetesen hosszabbítás volt. Muszáj volt fennmaradnom a végéig, de megérte. Pedig másnap jött a neheze: három csúcs, 850 méter emelkedés. Csak nehogy rossz idő legyen, gondoltam. Jó előjelnek számított, hogy az étkezőben a falra kitették a másnapi meteót, amire valaki nagybetűkkel felírta: BEAU! (azaz szép).

_MG_5181.JPG

Másnap jól indult minden. Abszolút jól éreztem magam, az idő szép volt. Gyönyörű kilátás nyílt a házból a völgy és a Mantova ház felé, ahonnan jöttünk.

_MG_5190.JPG

Ugyanazon az úton indultunk el, de nem mentünk fel az előző nap meghódított csúcsokra, hanem továbbhaladunk mellettük. Egészen a Lys nyeregig meneteltünk, ahol átléptük a svájci-olasz. A 4255 méteren húzódó nyereg átlépése minőségi ugrást jelentett. Itt kezdődött az a rész, ami sokáig megközelíthetetlen mennyországként élt a völgyben lakó emberek legendáiban.

_MG_5202.JPG

Itt kiteljesedett az az érzés, amit úgy írtam le korábban, hogy egy más dimenzióban mozogtunk. Egy gigantikus szendvicsben éreztem magam a hatalmasan ránk boruló mélykék ég és a magabiztosan az ég felé ágáló havas hegycsúcsok között.

_MG_5191.JPG

A nyeregből elénk tárult a Monte Rosa-Zumsteinspitze-Signalkuppe triumvirátus. Oda kellene feljutni. Baromi messzinek tűnt. A hosszan kanyarodó úton küszködő kötélpartik hangyaként haladtak egymás nyomában. Egyre könyörtelenebbül tűzött a nap, dél felé járhatott. Ismét nekivetkőztem, de óvatosan. Napszemüveg, 50+-os napkrém, UV-szűrős ajakír, csősál a fejre, mivel előző nap többen napszúrásra panaszkodtak. Ha tegnap megvolt a kóstoló, akkor ma teljes erejével beborított minket a kék-fehér ragyogás.

_MG_5195.JPG

Elmentünk a Lyskamm hatalmas tömbje mellett, és beláthattunk az észak-nyugat felé leömlő Grenz gleccser fölött a Zermatt körüli csúcsokra, a Matterhornra, a Dent Blanche-ra, a Gabelhornra és a Zinalrothra.

_MG_5197.JPG

Egy szérakos (gleccser-jégtornyos) résznél újra elkapott minket a kalandvágy, és letértünk a többiek által kitaposott útról. Be akartunk menni a jégtornyok közé, azonban a jégfolyosó végén egy fenyegetően lógó óriási jégfal meggyőzött minket arról, hogy ne menjünk beljebb. Ha ugyanis a jéglavina megindult volna, nem tudtunk volna hova menekülni előle. Ezért továbbhaladtunk a gleccser szélén felfelé.

_MG_5204.JPG

Visszanézve így nézett ki a gleccservölgy. Már nagyon közel voltunk a Gnifetti nyereghez, ami két aznapi célunkat, és egyben főcélunkat kötötte össze: a Zumsteinspitzét és a Signalkuppét. Csak egy meredek, tüdőköptető emelkedőn kellett még felbandukolni. Alig akart elfogyni, de egyszercsak felértünk a nyeregbe, ahol ledobtuk magunkról a hátizsákokat.

_MG_5206.JPG

Balra feszített a Zumsteinspitze, jobbra a Signalkuppe, Európa legmagasabban fekvő turistaházával, a Margherita menedékházzal.

_MG_5208.JPG

Balra kezdtünk egy meredek, de teher nélküli emelkedővel, ami a végén könnyű sziklás részbe torkollt a végén. A csúszós, jeges, kétoldalt meredélyes rész többekre ráhozta frászt.

_MG_5209.JPG

Végre felértünk a tetőre, a túra legmagasabb pontjára, 4563 méterre. A panoráma lélegzetelállító volt, mondhatnám, de nem volna igaz. A lélegzet ugyanis már a mászás közben elakadt többször is, ezen tehát túl voltam. Mégis, az Alpok egyik legszebb kilátását élvezhettem. (A csúcs így néz ki 3D-ben.)

_MG_5210.JPG

Mellettünk a Monte Rosa magasodott. Visszafelé nézve a Signalkuppe integetett hívogatóan a házzal. Úristen, gondoltam, oda még valahogy át kell menni. Már itt éreztem, hogy nem lesz a napnak jó vége. A nap súlyosan lepirított, éreztem a fejem. A szél is megfújt, amikor hirtelen a napos hegyoldalról a szeles gerincre érkeztem a egy szál átizzadt pólóban. Összekaptam magam, visszaereszkedtünk a nyeregbe, majd a hátizsákkal felhágtunk szembe a Signalkuppéra.

A vörös szemű fenevad tekintete

Felérve a menedékházhoz már utolsó erőtartalékaimat szedtem össze. Elkezdett hasogatni a fejem. Bent tébláboltam egy kicsit, majd befeküdtem a pokróc alá, és éreztem, ahogy elönt a láz. Rázott mellé a hideg. Kaptam Danitól egy aszpirint, és elaludtam. A vacsorára ébredtem, fél óra alvás után. Az evés nehezen ugyan, de ment már. jobban voltam, de nem voltam százas. Még a menedékház vezetőjével is tudtunk néhány szót váltani. Elmondta, hogy a ház elődjét a szenvedélyes hegymászó olasz királyné, Savoyai Margit tiszteletére építették, aki az elsők között látogatott el oda, sőt a Monte Rosát is megmászta.

_MG_5212.JPG

Fáradt voltam, de a naplementét azért megvártam. Megérte. Ez itt a hegy (és a ház) árnyéka.

_MG_5215.JPG

Ez a Lyskamm az alkonyi fényben, a háttérben a Mont Blanc terebélyesedik.

_MG_5217.JPG

A Matterhorn felhőt átbökő tüskéje mellett bukott le a nap. Tiszta giccs, fúj.

_MG_5219.JPG

A felhők közt megbúvó vörös szemű fenevad búcsúztatott. Rettegtem, hogy másnap betegen hogy fogok lejönni. Így aludtam el.

Reggel semmi gond nem volt, minden rosszullét tovaszállt. Egy gondom maradt: előző nap ugyan jól bekentem az arcom naptejjel, az orrom alját kifelejtettem. Ezért védtelen orrlikaimat a hóról visszatükröződő nap sajnos sebesre égette. Legközelebb gondolnom kell erre.

_MG_5224.JPG

Első úti célunk, a Parrotspitze vidáman csillogott a napfényben. Innen már lefele megyünk, gondoltam, és vigyorogtam magamban.

_MG_5227.JPG

A gleccservölgyből körülbelül 140 méternyit kell kapaszkodni, néhol elég meredeken, ahhoz, hogy felérjünk a Papagáj taréjára. A 4432 méter magas csúcs, igazán nem is csúcs, csak egy kitüremkedő szakasz az éles gerincen. A kétoldalt meredeken leszakadó hólejtők láttán többen besokalltak.

_MG_5232.JPG

Az gerinc végén egy jégcsákányos ereszkedéssel búcsúztunk a Parrotspitzétől, és szemünket már következő célra, a Ludwigshöhére függesztettük.

_MG_5240.JPG

A 4321 méteres csúcsra enyhe emelkedő visz fel, tulajdonképpen felsétáltunk rá. Elég nagy volt a forgalom, sokan jöttek szembe.

_MG_5238.JPG

A csúcsról a Parrotspitze másik oldala látszódott jól, mögötte pedig a Margherita menedékházzal megkoronázott Signalkuppe.

_MG_5248.JPG

Az utolsó csúcs, a Schwarzhorn, olasz nevén Corno Nero (4321 m) eléggé megtréfált bennünket. El kellett vetni azt az elképzelést, hogy a lefagyott, jeges szerpentinen sétálunk fel rá, a meredek firnlejtőnek csákánnyal, kötélbiztosítással kellett nekivágnunk. Itt is elég nagy volt a népsűrűség, sokszor szinte a nyakunkra másztak. Felettem Dani haladt a kötélen, 1-2 méteres közelségből nézegettem hágóvasának éles fogait. Nem lett volna jó, ha megcsúszik.

_MG_5246.JPG

Végül is tornának egész jó volt a csákányos mászás. A szűk tetőn többen is tolongtunk. Ez elég kényelmetlen érzés volt, mert a csúcs másik oldala egy több mint ezer méter mély szakadékból állt. A Schwarzhorn izgalmai után már csak a könnyed lesétálás maradt a felvonóig húzódó 10 kilométeres gleccserlejtőn.

_MG_5252.JPG

A felvonónál vége szakadt a jó időnek, lefele menet ismét elnyelt bennünket a ködösen fehérlő dimenziókapu. A legalsó állomáson szomorúan konstatáltam, hogy visszatértünk a megszokott világba.

A Monte Rosa csoport 1778-as kutatásának megkezdéséig tartotta magát a helyiek között egy legenda, hogy a hegység felső régióiban található a paradicsom, ahova az ősök lelke megtér pihenni. Most így megjárva ezt a paradicsomot, igazat kell adnom a legendának, azzal a kitétellel, hogy ősi lelkekkel szerencsére nem találkoztunk.

Konklúzió:

A hat napos (kettő utazás, négy a hegyen) túrára 14-en mentünk, egy kocsival és egy kisbusszal. Az Eupolisz három túravezetője, Dávid, Ákos és Botond vezette a kötélpartikat. Az utazási költség a kisbusszal fejenként 20 ezer forintra jött ki. Ételre-italra 200 eurót költöttem. A szervezett túra ára ezeken túl 120 ezer forint, tehát az összköltség olyan 200 ezer forint körül alakul. A túrát nem ajánlom teljesen kezdőknek, a magasság okozta problémák, a mély szakadékok fölötti kitett gerincek nagyon meg tudják viselni az embert elsőre. A profi túrázók olcsóbban jönnek ki, mert nem kell fizetni a vezetőkért, és a sátorban alvás is olcsó (már ha engedik a hegyi mentők). Amikor elindultunk, nem gondoltam volna, hogy fenti világ, a fehér paradicsom ilyen hatással lesz rám. Már ezért megérte felmenni, de begyűjteni az Alpok 4. és 5. legmagasabb csúcsát sem rossz érzés. A Monte Rosa még vár rám, állítólag a svájci oldal felől még ennél is szebb (bár hosszabb és megerőltetőbb) az út.

Az összes fotót itt meg lehet nézni, érdemes.

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkilatas.blog.hu/api/trackback/id/tr86564971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.08.03. 20:20:48

Azt érdemes megjegyezni, hogy Zermatt felől a Kleines Matterhorn-on a 3800-as magasság elérhető gondolával. Szóval aki nem olyan sportos, itt szerezhet hasonló élményt, és tesztelheti magát. Ráadásul telibe láthatod a Matterhornt. 3800-on valóban fogy a levegő, és pár száz métert is nehéz gyalogolni a hóban. De azért én offpitse boardoztam.:) Még visszamegyek, a Breithornt meg akarom mászni onnan, az kényelmesnek tűnik, csak hótalp kell hozzá.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.01. 00:27:40

Asztaqrva, odab@szósak a képek, grat.És köszi, hogy kinyomtad, magamtól valszeg nem tudnék ilyen helyekre eljutni.