Szép kilátás!

Hegycsúcsközvetítő Kaptatási Iroda - Egy amatőr túrázó töketlenkedései

Hótalpas expedíció a Rax-fennsíkon

2018. január 09. 20:11 - 10czi

A csúcs felé eltűntek a fenyőfák, aztán a hó alá bújt törpefenyők is. A szél egyre jobban üvöltött. Havat vágott az arcunkba. A ködfelhő is sűrűsödött. Arra gondoltam, milyen lenne a napos tengerparton feküdni.

Ha kevés idő van a poszt végigolvasására, a túrát tökéletesen összefoglalja ez a 2 és fél perces videó, amit a helyszínen készítettem:

 

Ha mégis van idő, akkor vágjunk bele! Tavaly december végén már nem is számítottam rá, de egy találkozásnak köszönhetően mégis elkavarodtunk két nagyobb fiammal a Raxra hótalpazni. Hótalpazni sokféleképpen lehet, vezetett csoportban vagy magányosan ide-oda csalinkázva, de a legjobb, amikor egy hosszabb, expedíció jellegű útvonalat járunk be a járatlan, ropogós havon. Ez utóbbi a kedvencem. (Az Alacsony-Tátra gerincén megtett ilyen jellegű, igen viharosra sikeredett hótalpas túránkról egy korábbi posztban beszámoltam.)

A hosszabb hótalpas túrák egyik legfontosabb eleme, hogy az útvonal póznákkal jól ki legyen jelölve. Ugyanis ha hirtelen leszáll a köd, vagy besötétedik, vagy hóvihar támad, esetleg mindhárom megtörténik egyszerre, akkor nagyon könnyen eltévedhet a hegyen az ember. Az eltévedés pedig a röpködő mínuszokban és szakadékok szélén könnyen végzetes lehet.

A Raxon eddig nem volt kijelölt téli út, ezért hótalpas túrákat csak jó látási viszonyok között lehetett szervezni. Idén tél elején – először a Raxon –, több téli utat is kipóznáztak: néhány kisebbet, és egy nagyobb, 15 kilométereset, amit csak egyszerűen Rax-Expeditionnak kereszteltek el. Ezt szemeltük ki magunknak.

De mi az a hótalp?
A hótalp a síléc mellett a legpraktikusabb hójáró eszköz. Olyan mint egy hatalmas teniszütő, ami a bakancs talpára rögzítve megakadályozza, hogy hónaljig süppedjünk a hóba. Ráadásul az alsó részén kis tüskék is vannak, ezért nem csúszkál a jegesebb talajra tévedve sem. Használatát - a síeléssel ellentétben - percek alatt meg lehet tanulni, ráadásul könnyen szállítható.

Az iskolai téli szünet egyik hétköznapján ugrottunk kocsiba, hogy Budapesttől számítva 3 és fél óra vezetés után beparkoljunk a hegyi kötélvasút, a Rax Seilbahn parkolójába. Óriási mázlink volt, mert éppen elcsíptük az aznapi egyetlen járatot. Ezt se akarták nagyon elindítani a hatalmas szél miatt, de hármunkat, plusz egy három fős családot végül csak felvittek az 1547 méteren fekvő felső állomásra.

A Seilbahn felső állomását egybeépítették a Berggasthof nevű hegyi vendégházzal. A Berggasthof az egyetlen menedékház a Rax-fennsíkon, ami egész télen nyitva tart (igaz, csak iskolai szünetben és hétvégeken). Mi is itt kaptunk szobát, és innen vittünk hótalpat.

Délután 3 körül értünk fel a házba, és nem teketóriáztunk, egy gyors zirbenschnaps után kértük is a schneeschuhot, azaz a hótalpat. Még négy órai besötétedés előtt meg akartuk járni a bemelegítő kis kört, hogy Leó belejöjjön a hótalpazásba a másnapi nagy menet előtt.

120_2000x1419.jpg

A térképen látszik, hogy a Gatrerlkreuzig piros jelzés vezet, ami azt jelenti, hogy jól kitaposott, járt út, amit néha még a ház traktorával is letakarítanak a téli túrázók kedvéért az Ottohausig. A zöld a kevésbé, a kék pedig a még kevésbé kijárt utat jelenti, így hát az 50 perces Rundweg Gatterlkreuz (Gatterlkreuz túrakör) tökéletes volt az összes verzió megismeréséhez.

A hótalp hamar felugrott, nem okoz nehézséget felvenni. A keresztig nem is igazán kellett, de onnantól lefelé, az útról letérve jól jött a 20-30 centis hóban. A kék és zöld úton valóban csak néhány nyom volt előttünk. De szerencsére nem volt rájuk sem szükségünk, mert az utat jól láthatóan mutatták a jelzés színére festett végű póznák.

hotalp2.jpg

A szél ugyan fújt egy kissé, de alapvetően jó időnk volt a kezdő körben. Az este miatt kissé aggódtam, a meteo ugyanis havas esőt (másnap az csúnya jég lesz), valamint hajnalban erős havazást ígért (ami szépen befedi a jégréteget). Visszaérve a házba benyomtunk egy forró Frittatensuppét (palacsintatésztás húsleves) vagy Kaspressknödelsuppét (szintén húsleves sajtgombóccal), meg egy-egy jó vaddisznóragut vagy őzpörköltet, Leó persze maradt a klasszik bécsi szeletnél. A fiúk a kajától elnehezedve, a friss hegyi levegőtől megfáradva ágynak dőltek egy kis kártyázás után, de én még visszaöltöztem, és elmentem az Ottohausig meg vissza a sötétben és ködben. Jól esett, utána még beszélgettem egyet a magyar házvezetővel néhány sör mellett, aztán én is aludtam mint a bunda.

Az expedíció

Másnap hétkor keltünk, a nagy kör, azaz a Rax-expedíció a maga 15 kilométerével 7 és fél órába telik, délután négy után pedig ment lefelé az utolsó kötélvasút. Felvettük a reggelicsomagunkat, és nekivágtunk. Az út első szakaszán, az Ottohausig nem is kellett a hótalp (ezt már előző nap este kitapasztaltam), hó pedig nem is esett éjszaka. Ezért azokat felkötöttük a hátizsákunkra, amiben kaja, meleg tea, plusz meleg ruha volt. Szerintem az egész hegyen mi hárman voltunk összesen a szabadban.

Az Ottohaus ilyen korán reggel még nincs nyitva télen. Ilyenkor csak hétvégenként nyitják ki, de megszállni nem lehet benne, csak enni-inni, esténként bezár. Az Ottohaus, a Berggasthof és a Seilbahn üzemeltetése egyébként egy kézben van. A tulajjal, Bernd Scharfeggerrel délután össze is futottam.

hotalp3.jpg

Az Ottohausnál tehát nem időztünk egy percet sem. Az odavezető út utolsó pár száz méterén, a fennsík szélén erősen fújt a szél, de innen bekanyarodtunk a téli útra, ami a plató közepén, egy völgyben vezet. Innen a Neue Seehüttéig tartó rész volt a túra legnyugalmasabb része. Kisebb-nagyobb emelkedőkön, csendes fenyőerdőkön keresztül vitt az út.

A Neue Seehütténél azonban megint kinyílt a táj, és észak-kelet felől erős, hideg szelet kaptunk. A hőmérséklet -4 fok volt, a hőérzetet a szél azonban lerontotta legalább -10 fokra. A hütte szintén zárva volt, minden menedékháznak azonban van egy winterraumja, azaz téli vészhelyzeti helyisége, ha lezúdulna valami csúnya vihar, legyen hova menekülni. Mi itt költöttük el a reggelit, legalább nem fújt a szél. Fél 11 körül indultunk tovább. Innentől elég rövid szakaszon 200 méter szintemelkedés várt ránk az 1850 méteren levő Trinksteinsattelig (Ivókő-nyeregig). Ez a meredek rész a fokozódó szélben, a ferdén megfagyott, kemény, firnes havon eléggé megcsavargatta a bokánkat, a fiúk fel is borultak néhányszor. Nekem is csak a szerencsén múlt, hogy nem.

hotalp5.jpg

Eltűntek a fenyőfák, aztán a nagyrészt a hó alá bújt törpefenyők is. A szél egyre jobban üvöltött. A ködfelhő egyre sűrűsödött. Még az alaposan kipóznázott utat is eltévesztettük néhányszor, ami nagyon kellemetlen ilyen körülmények között. Igen, itt eszembe jutott a napos tengerpart. Már alig vártuk, hogy felérjünk a nyeregnél álló Hans Nemecek-Raxgmoa hegyimentő-kunyhóig, és szusszanjunk egyet. 

A mindig nyitva levő menedék-kunyhóban felmelegedtünk kicsit, és ettünk keveset, ezért megérdemli, hogy kicsit foglalkozzunk vele. A kunyhót a Raxgmoa (ez a helyi dialektusban annyit tesz, hogy Raxgemeinde, azaz Rax Egyesület) építette első változatában 1914-ben, majd 1942-ben újjáépítették. Ekkor kapta a Hans Nemecek nevet, aki egy kiváló osztrák hegymászó és hegyi mentő volt.

hotalp9.jpg

Innen még egy százas szint lett volna a hegygerincen a Scheibwaldhöhe, a túra 1943 méter magas csúcspontja, ami jó időben egy könnyű séta. Nekünk sajnos nagyon erős szembeszél fújt, a ködfelhő miatt a látóhatár annyira lecsökkent, hogy nem láttuk a következő útjelző póznát sem, ráadásul dél körül járt, és nem engedhettünk meg egy eltévedést, ha el akartuk érni a négy órás kötélvasutat. Ezért úgy döntöttem, hogy az ismert úton megyünk vissza. Így ugyan valamivel kevesebb lett az út, mint a teljes kör 15,3 kilométere, de legalább 3 órára visszaértünk, és egy jó forró levest még be tudtunk lapátolni.

hotalp7.jpg

Konklúzió: Bár nem volt túl jó időnk, a túra így is nagy kaland volt, a fiúk is élvezték. A Rax ilyen, nem mindig lehet számítani szép kiránduló időre. Kis szélben, derült időben egy ilyen hótalpas túra még nagyobb élvezet lehet, de azt majd egyszer máskor fogom megtapasztalni. Jó téli felszerelés nélkül egy ilyen túrára nem szabad elindulni. Sapka (lehet dupla), sál, maszk, síkesztyű, szélálló héjnadrág és -kabát kötelező. Jól jön a kamásli is. Hótalpat lehet itthon is bérelni napi 1000-1500 forint körül, kint a Berggasthofban 10 euró a napi tarifa síbottal együtt.

Több túraszervező cég is szervez egynapos hótalpazást a Raxra, mi az Eupolisszal voltunk kint régebben, posztot is írtam róla, kezdőknek inkább ezt ajánlanám. Aki komolyabban nyomná, annak nem árt fejben tartani, hogy a késői napfelkelte (fél 8) és korai sötétedés (délután 4) miatt mindössze 8,5 óra van a 7,5 óra hosszú útra, ráadásul az első kötélvasút 10 körül indul fel, az utolsó pedig 4 körül megy le télen, ezért a 15 kilométeres Rax-Expeditiont szinte lehetetlen fenn alvás nélkül megcsinálni.

A fennsíkon télen csak a Berggasthof van nyitva, a szállás ott 30-50 euró per fő, szobától függően. Van félpanzió is 10-15 euró körül. Az oda-vissza út a Seilbahn-nal 27 euró. Mindet összeadva 80-90 euró körül mozog a hótalppal együtt, de ha van idő két éjszakára, akkor érdemes a 113 eurós Schneeschuherlebnis csomagot kérni, amiben benne van a Seilbahn-jegy oda-vissza, két éjszaka félpanzióval, és a hótalpak bottal együtt. Kocsival a Seilbahn parkolója (Hirschwang an der Rax mellett) Budapesttől három és fél óra (300 km).

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkilatas.blog.hu/api/trackback/id/tr9313550937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.