Szép kilátás!

Hegycsúcsközvetítő Kaptatási Iroda - Egy amatőr túrázó töketlenkedései

Kéktúra: téli álom a Bükkben

2018. július 20. 15:41 - 10czi

Ha Bükk, akkor tél, ha tél, akkor hó és süvítő szél, ha zimankó, akkor Cserepes-kői barlangszállás.

img_0182.JPG

Keletről nyugat felé járjuk végig az Országos Kéktúrát. Először a Zemplénen keltünk át, majd a Cserehát lankás dombvidéke következett. Tettünk egy kisebb kört észak felé az aggteleki karsztban és karszton, és most a Bükk jön. Ha vizuális típus vagy, nézd meg a vonatkozó Kékperces videót, de vegyél kabátot, mert dideregni fogsz:

 

A Kék bükki szakasza a Putnoktól Szarvaskőig 63 kilométer hosszú. Szerintem 3 napot rá kell szánni az ütemesebb teljesítésre is, pláne télen. Mályinka adja magát, mint első napi szálláshely, van turistaház is (igaz eléggé lerobbant), de komfortosabb szállás is. Én a spártaibb körülményeket is jól bíró túrázók közé tartozom, a hozzám hasonlóknak ajánlom a Cserepes-kői barlangszállást, a kényelmesebbeknek inkább a bánkúti megállót, vagy a bélapátfalvi éjszakázást.

Megközelítés: A fővárosból Putnok aránylag jól, két-két és fél óra alatt megközelíthető tömegközlekedéssel (azért veszem alapul Budapestet, mert ország nagyobb részéből a fővároson keresztül visz az út a Bükkre, aki meg a környéken lakik, jól tudja az utat). Szarvaskőről hasonló a helyzet, mondjuk rá, hogy jó ütemezéssel 2-3 óra alatt Budapesten lehet lenni busszal-vonattal. A legjobb kombinációnak azonban ezt tartom: kocsival Szarvaskőig, onnan tömegközlekedéssel tovább Putnokra, a túra végén pedig ott vár a kocsi.

Ez már egy jó kis hegyi szakasz, két kisebb, és egy nagyobb emelkedővel, összesen több mint 2000 méter szinttel. Putnok felől az első kaptató az Upponyi-hegység, a maga 200 méteres szintkülönbségével jó bemelegítés. Aztán jön a nagy felszaladás a fennsíkra. A hegység túloldalán ereszkedő Bélapátfalváig, és egy utolsó lendülettel át az alacsonyabb nyugati bérceken Szarvaskőre. Nem könnyű szakasz, pláne télen. De akkor a legjobb! Magassági profil:

bukk-profil.JPG

Nézzük, mire számítsunk:

  • Két kilátó
  • Négy szemkápráztató kilátópont
  • Egy elhagyatott, holdbéli bánya
  • Egy látványos víztározó, egy szép tó
  • Egy barlangszállás
  • Két várrom
  • Egy apátsági templom

Túraleírás: Ez a túraszakasz különlegesnek számít, mert télen tettük meg. Télen a hó nehezíti a túrázást, főleg a fennsíkon, ráadásul ha sötéttel és széllel párosul, mint nálunk, de a hangulata megfizethetetlen. A téli utat tovább fűszerezte, hogy a röpködő mínuszokban barlangi szállást terveztünk. Az ötlet bejött, a túra a nehézségek ellenére olyan jól sikerült, hogy soha nem fogjuk elfelejteni.

img_0151.JPG

A kissé lepukkant putnoki vasútállomásról indultunk, ahol a forgalmi iroda rejti a pecsétet. Pár felejthető kilométer a földek mellett, és már be is értünk az Upponyi-hegység lábához.

Upponyi-hegység: A Bükk-vidék kistája, de nem tartozik a Bükk-hegységhez. Átlagos magassága 400-450 méter. Észak felől érkezve nyugodtan tekinthetjük a Bükk előhegységének. Hangulata, panorámája egyedi, sokkal többet ad, mint amit várna tőle az ember.

Az erdőbe hatolva végig a Határ-völgy-patak mentén emelkedtünk szép lassan a Szilas-tetőig (395 m). Itt elkerülve a nevezetes upponyi agyagcsúszdát, balra fordultunk a gerincet követve. A kanyartól már nagyon közel van az Upponyi-hegység legszebb pontja, a Három-kő-bérc.

img_0161.JPG

A bérc két pontjáról is lenyűgöző kilátás nyílik Upponyra, és a Csicsandal nevű medencére. (Sajnos a Csicsandal név eredetére nem leltem rá, pedig elég érdekesen hangzik.) Innen szépen lecsorogtunk Upponyba, amit már akkor nagyon megkedveltem, amikor 2014-ben a vándortúrásokkal erre jártunk.

img_0160.JPG

Uppony túrázóbarát község, a polgármester a focipályát és a kocsmáját is a vándortúrázók rendelkezésére bocsájtotta, a kocsmában van a pecsét is. (Ha nincs nyitva, akkor a bejáratnál is lehet pecsételni.) Ha éppen nem sátorozni akar valaki, akkor vendégházat is lehet eleget találni.

A térség nagy vonzereje azonban nem a község, a Három-kő-bérc, vagy az Uppony melletti Eszkála-tető és Kalica-tető, hanem az utóbbi két kilátópontról már jól látható Lázbérci-víztározó.

Lázbérci-víztározó: a Bán-patak völgyének elzárásával hozták létre 1967–68-ban, hogy biztosítsa a Sajó-völgyi iparvidék vízszükségletét és ellássa a környező településeket ivóvízzel. Az Y alakú mesterséges tó területe az 1975-ben létrehozott Lázbérci Tájvédelmi Körzet része, ami Észak-Magyarország első ilyen védettségű tájegysége. Fürödni nem lehet benne.

A tóhoz az Upponyi-szoroson keresztül jutottunk ki. A befagyott tónak télen is megvan a maga hangulata. De nyáron, a bóbiskoló, néha-néha felrebbenő horgászok háta mögött ellopózni a rezzenéstelen felszínű víz partján, az maga a séta az eltűnt idő nyomában:

img_3085.JPG

A lendület átrántott minket Dédestapolcsányon, egészen Mályinkáig, ahol ez első napi húsz kilométeres etapunk végéhez értünk. Mályinka is vendégszerető község, a vándortúrán Becsali sörbárt, a téli túrán pedig a Sanyi italboltot boldogítottuk. Ez utóbbiban van a Kéktúra pecsét is.

Mályinkán van egy turistaház. Hol be van zárva, hol nem, nekünk sikerült megszállni benne. Eléggé le volt épülve, de nekünk, akik a barlangszállásra készültünk, teljesen megfelelt. Azért a faluban van még két korrekt vendégház is.

Egy teljesen vállalható éjszaka után a falu szélén álló Begyeleg kilátóra őgyelegtünk fel. Annyit sikerült kiderítenem a névről, hogy a kilátót a Begyeleg-hegyről nevezték el, de hogy a Begyeleg honnan jön, azt sajnos nem tudom. Azt viszont tudom, hogy erről a szent pontról láttam először és utoljára Magyarországról a Magas-Tátrát. A képen kicsit nehezen, de ki lehet venni a távolban:

img_0169.JPG

A vándortúra útvonala Mályinkánál elvált a kéktől, a Kohászok útján akadálymásztunk fel a Csondró-völgyben Szentlélek irányába, tehát itt most én is elköszönök az emlékeitől. Mi a Kéken Bánkút felé vettük az irányt egy elég jelentős emelkedőn. Út közben azért megálltunk a Dédesi vár romjainál.

Dédes vára: a 13. században épült IV. Béla királysága idején, közvetlenül a tatárok kivonulása után. Ezt a várat nem a Habsburgok rombolták le. 1567. április 1-jén kezdték el ostromolni a törökök. Noha 15 napig bámulatos ellenállással harcoltak a várvédők az óriási túlerővel szemben, a fogyatkozó készletek miatt menekülni kellett. A puskaport a vártorony alá hordták, majd egy rejtett alagúton elhagyták az erődöt, felrobbantották. Azóta romvár a vár.

A várromtól izzasztó kaptatón gyalogoltunk fel Bánkútig. A Kék vonalától oda-vissza egy kilométeres kitérő a Bálványon a Petőfi-kilátó. Mivel sok utunk volt még hátra az aznapra tervezett barlangszállásig, nem tértünk ki. Viszont betértünk a bánkúti síházba, ahol az elfogyasztott bablevestől úgy elnehezültünk, hogy alig volt kedvünk tovább menni. Amikor nekiindultunk, lemenő nap már durván megfestette a fák mögött az ég alját.

img_0174.JPG

Az este közeledtével feltámadt a szél. Ez már a Bükk-fennsík, a hó néhol 10-20 centi mély volt. Naplemente végén értünk ki a Három-kőre, ahol ezelőtt még nem voltam. A videón látszik, hogy nagyon elkaptuk a megfelelő pillanatot. A kilátópont egy 600 méteres kitérő, nagyon megéri.

Innen alig egy kilométerre van a Kéken a másik bükki panorámapont, ami a zempléni kilátásokkal vetekszik: a Tar-kő. Itt már nagyon sötét volt, de mivel korábban nyár végén erre már jártunk a fiaimmal, tudok mutatni róla képet:

pa214329.JPG

Egészen fantasztikus, ahogy az erdőből kilépve hirtelen feltárul előttünk a Bükk belseje a sziklabércen. Ritkán érzek ilyet, a szélesen elterülő nagy tér láttán kicsit elakad a lélegzet, majd egy óriási levegőt véve szinte be szeretné szippantani az egész vidéket az ember – írtam, amikor először jártam itt. A Tar-kőtől 3,5 kilométer még a Cserepes-kő, ahol a reményeink szerint üres barlang várt minket. Az időt kis pálinkával gyorsítottuk fel. Kellett is, mert erősen mínuszba süllyedt a hőmérséklet.

A barlangban szerencsére nem volt senki. De ki a fene lett volna olyan hülye, mint mi, hogy télen itt akarjon aludni? A vaskályha megrakása után elhelyezkedtünk a fadobogón a magunkkal hozott derékaljon a hálózsákjainkban és jót durmoltuk a melegben. Persze beosztottam a tűzőrséget: 3 óránként egyikőnk felkelt, hogy tegyen a kályhába. A korábbi rossz tapasztalat vezényelt erre, hat éve ugyanis, amikor itt aludtunk a fiaimmal, majd megfagytam.

Reggel úgy ébredtünk, hogy alapvetően mindenkinek sikerült kialudni magát – ami egy barlangban, téli mínuszokban nagy szó. A ropogós hidegben könnyű volt felébredni. Egy bő óra menetelés után elértük a pontot, ahol le kell térni a Bél-kő kilátópontja felé. Két kilométer kitérő, de aki ezt kihagyja, nagyon bánhatja.

img_0178.JPG

A 815 méter magasan fekvő természetes terasz az egykori bányaterületre nyílik. A látvány holdbéli. Annyira látványos, hogy esküvőt is celebráltak már itt.

Bél-kő: A hegy tetejét a bányászok gyakorlatilag elhordták: 1910-től a bezárásig a több mint 90 év alatt 19 475 000 tonna mészkövet termeltek ki, ami azt jelenti, hogy az eredeti hegyből mintegy 7 millió köbméter hiányzik. Ennek közel háromnegyedét az utolsó 23 évben bányászták. A bányát 2002-2003-ban zárták be, a területet később védetté nyilvánították.

A Bél-kő annyira érdekes, hogy külön túrára is javaslom. Fiaimmal öt éve jártuk körbe a tanösvény mentén, egy évre rá a barátnőmmel kalandoztuk be alul-fölül.

picture_036.jpg

Nyári túrázóknak jó tudni, hogy a Kéken lefelé, jóval Bélapátfalva előtt ered az Imecs-forrás, nagyon jó vize van, nagyon sokat ittunk belőle.

Bélapátfalvára leérve már több boltot, vendéglátóhelyiséget találhatunk, ha nem valami elvetemült időszakban járunk arra. A falu üdülőrésze és a Bél-kő között fodrozódik a költői nevű Gyári-tó vize. Nyáron legalábbis így:

_mg_1731.JPG

Gyári-tó: a Miskolci Kultúrmérnöki Hivatal 1909-ben engedélyezte a Lackó-patak felduzzasztását, és keresztelte el a duzzadmányt Gyári tónak. Az ekkor épült cementgyárnak ugyanis kellett a víz. Hogy a Bél-kő a mostani holdbéli formáját elnyerje, jelentős része volt a cementgyárnak és a hozzá tartozó mészkőbányának.

A tótól könnyű séta a ciszterci apátság épülete.

img_0190.JPG

Apátság: a Háromkútról (Trium Fontium) elnevezett, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt ciszterci apátságot 1232. május 16-án alapította II. Kilit egri püspök. Az alapító a Bél nemzetségből származhatott, így a Bélháromkútnak is nevezett apátság családi monostor lehetett. Ezt az is alátámasztja, hogy a szállásbirtokos Bél nemzetség nevét három helység viselte e tájon: Felbél a mai Bükkszentmárton, Középbél a mai Bélapátfalva, Albél a mai Mónosbél elődje volt. Ezzel egyben a Bél-kő nevére is magyarázatot nyertünk.

Az apátsági templomtól két kilométer menet a Telekessy vendégház. A vendégház ottjártunkkor zárva volt (télen ezen nem is csodálkozom nagyon), de állítólag működik. A túrából viszont semmiképpen se hagyható ki, lévén Kéktúra-pecséthely is egyben.

img_0188.JPG

Az utolsó hét kilométeren még elkocogtunk a Gilitka-forrás és a mellette épült Szent Anna kápolna mellett, és meg is érkeztünk az Akasztó-hegyi kilátóponthoz, ahonnan szépen látni a végállomás Szarvaskő falvát. Az Akasztó-hegy nem véletlenül nyerte ezt a jól csengő nevet, régebben itt valóban akasztások voltak, az itt himbálózó latrok messzire ellátszottak a jónép okulására. Szarvaskő falva jó látszik a község fölötti ormon málladozó szarvaskői várból is, amelynek már csak az alapjai vehetők ki.

Szarvaskői vár: a várat az 1200-as években IV. Béla építtette. Eger előváraként volt használatos. A törökök 1596-tól 1687-ig uralták, később Rákóczinak esküdtek fel védői. 1715 után pusztulásnak indult, a megmaradt homlokfal az 1910-es évek elején dőlhetett le. Sokáig börtönként is használták, az Akasztó-hegyi kivégzőhely innen nyerte utánpótlását.

szarvasko_es_a_varhegy_19_szazadi_rezkarc.jpg19. századi rézkarc, készítője ismeretlen - Wikipédia

Sajnos, amikor megérkeztünk Szarvaskőre, már sötét volt, ezért nem élvezhettük ki egyáltalán a kilátást. Sajnos, a téli túrázás nagy hátránya, hogy hamar besötétedik.

img_0173.JPG

Szubjektív:

A szakasz kocsmája: BB Söröző (Uppony), Sanyi italbolt (Mályinka)
A szakasz vendéglője: Jót ettünk a bánkúti turistaházban, jó a bélapátfalvi Szomjas Csuka is
Szállások: elsősorban a barlangszállás, de van turistaház Mályinkán, Bánkúton, és szinte minden érintett községben panziók.

A posztban lényegében egy Kéktúra-forgatás történetét mondtam el, az ott készült videót itt lehet megnézni:

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkilatas.blog.hu/api/trackback/id/tr1714119087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.07.21. 21:21:06

ez egy gyonyoru utvonal, minden evben felkeresem

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.06. 01:20:10

Üdv Tíz-czi.:D
Én ehhez szólnék hozzá:

index.hu/kultur/eletmod/2018/08/05/legkonnyebb_ut_a_magas-tatra_csucsaira/

Valamiért a blogposztban sem lehet kommentelni.
Szuper a poszt, a 80-as években én is sokat nyaraltam a Tátrában, még gyerekként, a szülőkkel.Szinte minden évben voltunk és mindig júliusban, mert hát az iskolai nyári szünet, meg menekültünk a hőség elől.Illetve olcsóbb volt, mint a Balaton.És mindig rába...faragtunk a rohadék esős-felhős időjárással...
:-))
Akkor még mondjuk nem nagyon volt net, meg okosteló :D , de valahogy mindig bíztunk, hogy hát majd idén hátha jobb lesz az idő.Persze azért sikerült sok szép helyen járni, felhő ide vagy oda, én is megszerettem a hegyeket.
Viszont a helybéliek eléggé gyökérül viselkedtek, soxor nem szolgáltak ki vendéglőben, meg leköpködték a kocsit (Wartburg 353W, szóval nem valami sznob járgány), emiatt aztán abbahagytuk az arrafelé nyaralgatást a 90-es évek elejére...Járnánk talán most is, immáron saját családdal, ha mondjuk még mindig az ősi magyar föld volna, ahogy kéne lennie.Meg ha nem drágult volna meg szinte majdnem ausztriai szintűre.2003-ban kapott egy utolsó lehetőséget a térség, akkor is ugyanolyan drága és bunkó volt a szolgáltatási oldal a szlovák részeken, úgyhogy azóta csak átrepülünk felettük a Wiccerrel.
A rohadék Gerlachra (remélem, nem keverem még össze, amelyikre a nagy kabinka jár, és eléggé ritkán...) sose sikerült feljutni, bármilyen korán érkeztünk, mindig túl késő volt és elfogytak aznapra a jegyek.Marha frusztráló volt.Valszeg ott kellett volna aludni hozzá, hogy másnap sikerüljön feljutni.
:-)))
Nekem az Iván-Kriván (így hívtam magamban mindig) volt az első ilyen komolyabb csúcs, amit olyan 14-15 évesen, kb az utolsó ilyen nyaraláskor sikerült "megmászni".
Szórakoztatóak voltak a vicces szlovák szavak, elektricka, pohostinstvo, hostinec, pozor vlak, potraviny, sokat vigyorogtam rajtuk gyerekként... :D
Bocs a sok betűért, csak úgy megrohantak az emlékek.
Még sok videót, és a magyar feliratnak is csak örülni tudok, mert elég sz.rul hallok.

Zabalint 2018.08.17. 10:38:10

@geegee:
Én mondjuk 2013-ban voltam először, azóta rendszeresen, de csupa jó tapasztalatom volt a szlovákokkal, szerintem megértették, hogy a turistákból élnek, és nem lehet nacionalista alapon szivatni a magyarokat. Az árak meg ma ia jóval az osztrákok alatt vannak.

Az nem a Gerlach, hanem a Lomnici csúcs, oda van felvonó. Engem nem vonz, nem szeretnék felvonóval felmenni egy hegy tetejére, még ha az magasabb is a Rysynél, ami a legmagasabb túraútvonalon elérhető csúcs. A Gerlachfalvi az más tészta, oda lenne könnyű útvonal, de csak ottani hegyivezetővel szabad azokon felmenni, vagy hegymászó igazolvánnyal, de akkor nem lehet használni a felfelé utakat.

A Kriván nekem is az első komolyabb csúcs volt, igaz nekem már felnőtt koromban (mikor 2013-ban nyaraltunk ott egy hetet, amiből 6 nap túra volt, 1 nap aquapark). Kicsit csalóka amúgy a Magas-Tátra, mert a turistautak nagyon könnyűre meg vannak csinálva (a szlovák oldalon, a lengyelt nem ismerem), az emelkedők kellemesen szerpentinezettek, a köves részek lapítva vannak, így azt hiszi az ember egy Rysy vagy egy Krivan után, hogy máshol is könnyedén mennek majd a 2500-as csúcsok. Mindenesetre nekem a Magas-Tátra volt a bevezető a magashegységi túrazásba (előtte mondjuk Schneebergen voltam, meg Hochlantschon), és másoknak is ajánlom, csak utána azért érdemes más 2500 körüli hegyeket is megjárni az Alpokban vagy Erdélyben, mielőtt magasabbra merészkednénk, mert egészen más, mint a Tátra.

Zabalint 2018.08.17. 10:40:50

*Mármint ottani engedéllyel rendelkező hegyi vezető nélkül, ha van hegymászó igazolványod, felfelé csak a nehéz utakat használhatod a Gerlachra, a könnyűeket nem.

10czi 2018.08.17. 11:18:48

@Zabalint: @geegee: csatlakozom zabalint véleményéhez, 2010 körül még talán lehetett valami ellenérzést tapasztalni, de mára úgy viszonyulnak a magyarokhoz, mint a többi nemzethez. ebben sokat segített az uniós tagság és a szlovák turizmus ugrásszerű fejlődése

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.18. 00:39:22

@Zabalint: @10czi: Lomnic, hát persze, bökje meg...Köszönöm a javítást.
Nahát, jó ezt hallani, ha fejlődőképesek ezek a drága jó tótok.Úgy látszik, rájöttek, hogy aki a vendéglátóiparban válogatós, az a saját zsebének ellensége...
Azt még elfelejtettem odaírni, hogy 2003-ban a lengyel részen volt a szállásunk, és biza sokkal normálisabbak voltak velünk.De hát akkor borítsunk fátylat a múltra.
Kösz a válaszokat.