Codename: Escape Navigator

Szép kilátás!

10 elhagyott erdei kunyhó, ahol nem biztos, hogy szeretnél éjszakázni

2019. november 29. - 10czi

Magyarország erdeinek mélyén több kísérteties kunyhó is várja a bevállalósakat egy vérfagyasztó éjszakára. Hajdan erdészek laktak bennük, csőszöknek, favágóknak, szappanfőzőknek nyújtottak menedéket, ma nagyrészt elhagyatva, üresen állnak. Ember legyen a talpán, aki a rengeteg közepén be mer húzódni falaik közé.

1. Az egykori Istvánkúti erdészház a hasonló nevű kulcsosháztól nem messze, egy szomorú, sötét tó partján roskadozik a Zemplén mélyében. Simán elmehetne díszletnek az Erdő szelleme című horrorfilmbe. Egy zempléni túrán aludtam nem messze tőle.

1-istvankut.JPG

2. A Visegrádi-hegységben bújik meg a baljós hangulatú Jenő-kunyhó. A 4-6 fő befogadóképességű gerendaépületet Horthy Miklós építtette, elnevezése valószínűleg Jenő nevű testvére emlékét őrzi. Az épület aránylag jó állapotú, kő alapon álló gerenda felépítményét cseréptető fedi. A házba be tudtunk menni, nincs lezárva. Bent cserépkályha és egy elég elhanyagolt ágy is van. Valahogy azonban nem nagy kedvem lenne itt tölteni egy éjszakát. A Gladiátorok útján botlottam bele

2-jeno-kunyho.JPG

3. A Pilis-nyeregtől nem messze kuksol félig a földbe ásva a Kapisztrán-kunyhó, ami valószínűleg az erdőben rekedt favágóknak nyújthatott menedéket. Rendszeresen söprik, földpadlóján a bátrabbak elbivakolhatnak éjszakára. A Halál-túra megy el mellette

3-kapisztran.JPG

4. A Badacsony fennsíkján az erdőben, a Kéktúra vonala mentén látható ez az ijesztő külsejű, kőből épült, mohával fedett esőkunyhó. Nagyon nagy tornádónak kell űzőbe vennie, hogy éjszaka bemeneküljek a nyikorgó ajtaján.

4-badacsony.JPG

5. A zempléni Csataréti-erdészház is biztos szebb napokat látott egykor. Mára romjait félig benőtte az enyészet, nem is tudom, be lehet-e jutni valahogy a belsejébe annak a félőrültnek, aki ott töltené az éjszakát. Pár éve elkéktúráztunk előtte.

5-csatareti-erdeszhaz.JPG

6. Nem messze tőle a hidegen ásítozó, mély Szabó-pallagi-zsomboly szomszédságában áll az egykori Szabó-pallag erdészház. Az idők során úgy leamortizálódott, hogy falait valószínűleg már csak a meszelés tartja össze. A hideg kiráz, ha ránézek. Szintén a Kéktúráról ismerős, sőt konkrétan Kéktúra-pecséthely.

6-szabopallag.jpg

7. Egy újabb magára hagyott, de egykor büszke épület a Kékesi-erdészház Romhány fölött a Cserhátban. Bejutni nem lehet, de valószínűleg nem is akarna senki, mert rádőlne az egész miskulancia. Sátrazni viszont elég jól lehet mellette, teraszán pedig védetten lehet aludni hálózsákban, ha valaki nem fél a baglyok huhogásától. Ez is Kéktúra-pecséthely, állítólag majd fel is újítják. Jó lenne.

7-kekesi.JPG

8. A Bakonyban, Csőszpuszta közelében van a komor Hamuház, aminek krematóriumokat idéző hangulatától minden normális embernek borsódzik a háta. Azért annyira nem kell megijedni tőle, a neve onnan jön, hogy itt régen a faszénégetők által hátrahagyott hamuból szappant főztek. Le van zárva, de ha jól tudom, egyesületi szinten néha használják. Bizony, ez is a Kéktúra vonalán van.

8-csoszpuszta.JPG

9. Érdekes hely a pilisi Hubertus-kunyhó. Az erdészet valószínűleg rendbe hozta belül is, de akárhányszor jártam itt, mindig zárva találtam. A terasza viszont világbajnok kilátással rendelkezik.

9-hubertus.JPG

10. Egy pilisi tisztáson, a Vaskapu-sziklához közel áll ez a tömzsi, nyers gerendákból összerótt esőház. Ha a környéken fejvesztő működött volna valaha, pont ilyennek képzelném a bakó kuckóját, aminek sötét sarkában a falnak támasztott bárdról halkan csöpög le a... Brrrrr... Egyszer régen kincset kerestünk a közelében.

99-vaskapu.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkilatas.blog.hu/api/trackback/id/tr115330990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JoeP · http://mivanvelem.hu 2019.11.29. 20:50:10

Ez valami index-betegség lesz. Clickbait cím, semmitmondó, erőltetett tartalom. 10czi, tudsz te ennél sokkal jobbat is, ne menjél el ebbe az irányba.

Alick 2019.11.30. 16:16:57

A kunyhók egy részét láttam, alkalmi éjszakázásra rendben vannak. Aki fél a sötétben, az csak nappal menjen erőbe...

lutria 2019.11.30. 16:51:31

Ja,tisztára olyan a szöveg mint amit egy lakótelepi összkomfortból kiszabadult írt volna hogy mikben képesek egyesek élni/aludni...

vandorszekely 2019.11.30. 17:42:46

Fogalmam sincs hány éves lehetsz, írásod alapján olyan 12. Az igazi, éjszakázós, erdei túrázás viszont nem neked való... túl rózsaszín és túl városi vagy ehhez. (Igen, mindezt a szövegből szűrtem le... brrrr)

dr.derill 2019.11.30. 19:26:15

Nem értem miért kell mindíg "beszólni". Nemhogy mindenki örülne, hogy van valaki, aki összeszedte, hogy mit kellene felújítania és bejuthatóvá tennie az erdészeteknek vagy a nemtudomkinek, esetleg lehetne pénzt gyűjteni a felújítására, meg megkérdezni azokat, akik bezárták a bezártakat, hogy miért nem nyitják ki. Inkább kérjétek meg a cikk íróját, hogy menjen már utána, ha van egy kis ideje. Légyszilégyszilégyszi akár ki is vagy, segíts nekünk, ha már úgyis rendre arra túrázol. Esetleg az index segíthetne valamilyen módon segítséget szerezni az épületek felújításához (ha még maradt szaki az országban aki segítene, biztosan mindenki örülne neki. Ti meg ne beszóljatok, hanem keressetek még ilyeneket, csináljatok egy térképet, jelöljétek be, írjatok az önkormányzatnak, erdészetnek, atyaúristennek, hogy hol van az amit fel kellene újítani, csináljatok valami alapítványt, vagy ha van ilyen, azt keressétek meg, hogy ne hagyják ezeket elpusztulni. Én bármelyikben tudnék aludni egy pár hetet, ha nem dől rám.

10czi 2019.11.30. 19:35:59

sziasztok, pár éve már gyűlnek ezek a fotók egy tematikus posztra, és péntek délután, mikor realizáltam, hogy nem leszek kész egy másik, komolyabb bejegyzéssel hétvégére, hirtelen ötlettől vezérelve elsült a kezem. valóban elég könnyed írás lett, kicsit szándékosan beletúloztam a vicc kedvéért. amúgy szeretek szabadban, erdőben aludni, de akkor már inkább sátorban vagy szabad ég alatt. szerintem a legrutinrókább erdőalvó túraveteránoknak is voltak nehéz első percei eleinte az éjszakai rengetegben, nekem ezek a kunyhók azt az érzést idézik meg egy kicsit :)

dikusz. 2019.11.30. 20:14:21

@10czi: Címlapos a posztod, így keveredtem én is ide. Írod szándékosan "betúloztál" a vicc kedvéért. Ahogy a többi hozzászóló is írta, nem jött ki jól a poén, kár volt így elrontani. Gondolom nem ma kezdted a túrázást, Kék-túrázást, így szerintem tudod, hogy nem kell ahhoz tornádónak lenni, hogy bemeneküljön a túrázó ezekbe a kunyhókba. Sőt, ha kifutott az időből, esetleg ott is éjszakázzon.
Egyébként klassz fotók, kár volt elrontani ezzel a túlvicceléssel.

Lobo Marunga 2019.11.30. 20:28:47

@10czi: Ne hallgass rájuk! Végre egy poszt, ami egy kicsit egyedi, és nem arról szól, hogy unásig bemutat olyan dolgokat, amiket mindenki ismer. Tök jó volt, köszi!

neanderthal 2019.11.30. 20:29:38

Kísérteties egy sincs közöttük, az elhanyagoltak látványa is maximum csak szomorú, a többi pedig kifejezetten hangulatos. Személyes kedvencem a Hamuház pedig egyszerűen gyönyörű! Túltoltad a bringát srác, ez nem a Blikk...

Ivan Ketler 2019.11.30. 20:51:05

Fogalmam sincs róla, mitől "hátborzongató" vagy "kísérteties" egy ház az erdőben. Bemenni egy házba akkor nem érdemes, ha szerkezetileg leromlott, elkorhadt, és összeomolhat. Inkább erről szólt volna a poszt, hogy melyik érdemelne meg egy felújítást.

kocsmagomba 2019.11.30. 21:09:29

Nem a házak veszélyesek az emberre, hanem az ember veszélyes az emberre. :)

élhetetlen 2019.11.30. 21:56:10

@10czi: “amúgy szeretek szabadban, erdőben aludni, de akkor már inkább sátorban vagy szabad ég alatt”. Csak mesélek, én félek a sötétben. Volt egyszer egy nagy telkem Badacsonyban, a Bormúzeum fölött, építési engedély nélkül, két méteres akácfa csihatagokkal. Varrtam egy sátrat, amiben fel is lehetett állni, szúnyoghálós, ablakos, kényelmes. Levágtuk az akácokat két méter szélesen, hogy hason fekve is lelássunk a vízre, tehát jó lett volna, ha nem lennék gyáva. Egy orkán sátor csak arra jó, hogy ne láss ki belőle. Egyedül soha nem mentem le, de volt olyan, hogy már markoltuk a tíz centis pengéjű késünket, mert egyre közeledett a matatás. Akkor nyugodtunk meg, mikor a sátor tetejére potyogott a dióhéj. Csak nasisott valami. Aztán megesett, hogy Hugival mentem le, és lejött a fiúja, és átköltöztek az út melletti kisebb sátorhelyre, egyedül maradtam, olyan távolságra tőlük, hogy, ha sikítok, sem hallják meg. Reggel mondom, segítsenek lecuccolni az állomásra, hazamegyek. A srác lecikizett, aztán, mikor hazajöttek, bocsánatot kért. Leköltöztek a nagy sátorba, és őt is megviselte a sötét erdő éjszakai nyüzsgése. De engem még egy zárt, téglaépületben is meg lehet ijeszteni. Az rendben, hogy éjszaka, ha fut a sün, akkor zörög, de mikor durva, erős matatás a bejárati ajtónál, ami akár betörési kísérlet is lehet, akkor azért csak akkor nyugodtam meg, mikor láttam, hogy nem ember magasságú a betörni készülő árnyéka az üveg ajtón, csak fél méteres. Odébb állt. Másnap láttam, ahogy valaki viszi vissza ölben a vízre a mosómedvét. Gyönyörű tud lenni a Balaton, de azért szerettem jobban a tengert, mert ott látom, hogy mi van alattam (kivéve, ahol a homokot keverik a hullámok). Két éve történt, hátrálva jöttem ki a vízből, még néztem. Térdmagasságban beakadtam, anyám, egy ülő vizihulla. 64 évesen olyan hátast dobtam, hogy aki velem volt, az sem találta meg, hogy mitől ijedtem meg. Mázlim volt, elég látványos volt a produkcióm, a gyerekek megkeresték, és még a stégen voltam, mikor egy pasas vitte ki a kilyukadt, leült bóját. Ha ezt nem látom, lehet, hogy nem merek visszamenni a vízbe. Mert az átlátszatlan víz is olyan, mint a sötétség. Pszichológus? Az okokat nem kell kielemezni, emlékszem rájuk. Leküzdeni ezeket a dolgokat? A fantáziámat kéne kiirtani hozzá, mert amit világosban, reál képzéssel én is képtelenségnek tartok, azt sajnos éjszaka el tudom képzelni. Bocs, hogy terheltelek, nagyon off volt.

Clint Fastfood 2019.11.30. 22:12:15

Sehol egy bükki ház/kunyhó/barlang??
Milyen poszt ez már? Legjobb, leghangulatosabb éjszakáimat a bükki Cserepes-kő tetején lévő barlangszállásban töltöttem évekkel ez előtt.
Gyakran egyedül, de volt példa arra is hogy tíznél is többen bivakoltunk be a téli hideg elől :-)

A barland egyébként most is működik, kályha, fapriccsek és pár apróság várja a komolyabb túrázókat télen is. Ugyan így tudom ajánlani a Toldi-kunyhót, szintén a Bükkben.
Nyáron pedig a Jóisten szabad ege alatt esik legjobban az alvás, nem az ilyen ótvar elhanyagolt viskókban, amit a posztban felsorolt a poszter.

Momina 2019.11.30. 23:04:31

Többször volt szerencsém aludni az Istvánkúti erdészházban. Igaz, nem egyedül, hanem csoporttal. Eszméletlen szép a nyírjes és nagyon hangulatos az egész.

vilix · https://vilix.hu 2019.12.01. 08:26:30

Ezeknek a lakoknak a zömét simán bevállalnám.
Egyébként laknak emberek ennél messze nyomorúságosabb körülmények között is.

AdmiralRobert 2019.12.01. 09:41:22

Túl lett tolva az írás, az írója remélhetőleg csak szenzációhajhász, nem pedig valóban paranoid, ahogy ez a a posztból lejön. Pl. a 8-as kunyhó, teljesen aranyos, alpesi házikó, itt Svájcban rengeteget látok ilyet, nekem nagyon tetszenek... Az író meg egyből krematóriumra asszociál a nevéből.

clemens 2019.12.01. 11:01:57

A 10-es képről korábban ezt írtad: "Áll itt egy csinos esőház is. A hely tökéletesnek látszott arra, hogy megegyük ebédünket."
Most ezt sikerült kiizzadni: "pont ilyennek képzelném a bakó kuckóját, aminek sötét sarkában a falnak támasztott bárdról halkan csöpög le a... Brrrrr..."
Az ilyen posztokat hívjuk digitális környezetszennyezésnek. Brrrr...

dr.derill 2019.12.01. 14:22:00

@neanderthal: Nagyon egyszerű. Csinálj egy legalább fele ilyen jót és mindenki boldog lesz. Ha pedig már mindenki jól összeveszett itt mindenkivel és mindenki lekutyapicsázta a másikat, összejöhetnénk és felújíthatnánk egy ilyen házat. Én vállalom a főzést és viszem az alapanyagot. Itt elértek. 30-381-8350 derill@t-online.hu

dr.derill 2019.12.01. 14:22:56

@clemens: Légyszi szennyezd Te is kicsit a digitális környezetet és segíts felkutatni ilyeneket, meg felújítani.

dr.derill 2019.12.01. 14:23:56

@AdmiralRobert: aki fél az még nem lesz paranoid, viszont ha ott az Alpokban sok van, segíts , hogy itt is sok legyen. Köszi.

dr.derill 2019.12.01. 14:26:02

@Clint Fastfood: Akkor segíts, hogy ne legyen ótvar elhanyagolt. Mindegyikben legyen fapriccs és kályha. Felajánlok egy Jancsi kályhát, meg egy fém priccsvázat (gondolom le kell betonozni, hogy ott is maradjon).

dr.derill 2019.12.01. 14:31:56

@élhetetlen: ezzel semmi gond, szerintem mindenki fél sötétben, aki nem, az vagy pszichopata, vagy nem ember és nem állat (esetleg még hazudik mert pszichopata). Én is félek. Amikor egyedül vagyok a nyaralóban, bezárom az ajtót. Bent, meg a kocsiban nem félek, bezárom. Aludtam már kocsiban Szlovéniában a hegyek között egy benzinkútnál, de erdőben nem mernék, mert kicsomagol a medve. Szóval vannak dolgok amiktől félek (medve, cápa, vaddisznó, hülye kutya, pók, darázs, poloska és sok-sok egyéb rovar). Ezért kell felújítani és máris zárható.

dr.derill 2019.12.01. 14:36:36

@10czi: Hol lehet elérni mindet? Benne vagytok, hogy felújítjuk? Jól főzök:) Van 15 literes bográcsom is. Körömpörkölt, vagy csirkepörkölt, vagy zúzapörkölt legyen?

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2019.12.01. 16:36:23

@Clint Fastfood: A Cserepes-kő nekem is ismerős. Sok éve voltam ott, de a fapriccsen alvasról elriasztott, hogy patkányok szaladgálnak körülötte. Inkább fel értük a sátrat a bejárat közelében.

élhetetlen 2019.12.01. 18:32:06

@dr.derill: “(gondolom le kell betonozni, hogy ott is maradjon).”. Ezt még gondold át. Most csak ránéztem, az árakra, Jancsi kályha 10-től 60 eft-ig. Ezért már a betont is feltörik! Egyébként köszönöm az együttérzést félelem ügyben. Én is zárt házban voltam, mikor a mosómedve támadás ért, de tényleg olyan volt, mintha most akarnák betörni az ajtómat. Más, van aki nem fél a sötétben, és teljesen normális, csak kapásból nem érti azt, aki fél. Mert szerinte nincs mitől. Régi sztori, 50 éve a falusi házunkban még hátul volt a budi. Ha ki kellett mennem éjszaka, felkeltettem apát, kísérjen ki. Egyszer megpróbálta, hogy megállt félúton, menj csak, itt vagyok. Mentem, de valószínű, hogy zöld voltam a félelemtől, mikor visszaértem hozzá, utána szó nélkül mindig kikísért.

Zabalint 2019.12.01. 20:03:53

@vandorszekely:
Én meg csak a kommented alapján gondolom, hogy nem vagy jó abban, hogy egy cikk alapján megitélj valakit, iletve teljesen biztos vagyok benne, hogy a blog többi cikkét nem olvastad. Egyébként javaslom, hogy olvass bele a cikkekeibe, mert tényleg jókat ír a blogíró.

dr.derill 2019.12.01. 23:21:38

@Fermentátor: akinek van tacskója, vigye magával, az megöli a patkányt. Esetleg egy vadászgörény is sokat segíthetne a helyzeten. Vagy egy jedi lovag, ők buckapatkányokra vadásznak.

dr.derill 2019.12.01. 23:22:12

@Fermentátor: akinek van tacskója, vigye magával, az megöli a patkányt. Esetleg egy vadászgörény is sokat segíthetne a helyzeten.

Clint Fastfood 2019.12.02. 15:07:26

@Fermentátor: Kardinális tévedés a bükki barlangszállás körül élő peléket patkánynak nevezni, szerintem becsületsértésnek vennék.
Pelék egyébként mindig is tanyáztak a környéken és alapvetően veszélytelen, ártalmatlan kisemlősök, növényeket esznek. Eddigi ottalvásaim során többször is hallottam őket éjszaka mozogni, de soha semmilyen problémát nem okoztak. Magyarországon egyébként védett kisemlősök.
Úgyhogy aki oda készül, ne tartson tőlük, nem kell sem tacskót, sem görényt sem patkánycsapdát vagy patkánymérget magával vinnie, inkább próbálja levideózni őket, jópofa kis szőrcsomók, semmi több.

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2019.12.02. 16:19:52

@Clint Fastfood: Bár peléket azóta már láttam többször is más helyen (nagy pele), úgyhogy MA MÁR egyértelműen felismerem a peléket. Mégsem szállok most vitába veled, mert a cserepeskői eset 19 éve volt, úgyhogy megkoptak az emlékeim. Arra emlékszem BIZTOSAN, hogy AKKOR patkányoknak láttuk a fekhelyek körül futkosó lényeket. Utólag persze, lehet, hogy ez tévedés és valójában mamutok voltak vagy fáraóhangyák.
Mindegy, nem tetszett a társbérlet.

Clint Fastfood 2019.12.02. 17:07:51

@Fermentátor: Ha nem tetszett a társbérlet, azt is meg tudom érteni, mert a cserepes-kői barlangszállás napfényes délben is elég sötét hely (lévén csak egy ajtaja van ahol fény hatolhat be) és persze 19 eltelt év sem kevés.
Viszont én is rendszeresen túráztam a Bükkben 2000 környékén és jónéhány alkalommal aludtam ebben a barlangszállásban, beszélgettem olyan túrázókkal akik szintén többször aludtak már ott, és soha senkitől nem hallottam patkányokról és én magam sem tapasztaltam ilyet. Peléket viszont rendszeresen láttam és hallottam, mert ott élnek.
Szerettem volna ezt letisztázni, mert zavart hogy egy működő bükki menedékhelyet a blog olvasóinak egy része esetleg visszataszító patkánytanyaként képzel el, holott erről szó sincs.
Peace

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2019.12.02. 22:05:38

@Clint Fastfood: Ööö... izé, megtörtem. :) És bocs mindenkitől, akit szándékaim ellenére felrevezettem.
De fogadd el kérlek, nekem a peletarsberlet sem kívánatos. Volt már benne részem a Balatonon, Vaszoly közelében egy tetőtéri szobacskaban és mondhatom, igen zavaróak voltak! De hát, ízlések és pofonok.

Semerreretyó 2019.12.03. 00:01:56

@dr.derill: nem értem miért kell hosszú i-vel írni, hogy mindig? az rövid. mindkettő. pont.

Semerreretyó 2019.12.03. 00:04:42

@Fermentátor: patkányok a cserepes-kői barlangszállásban? :D :D hú bazmeg, téged sem az eszedért szeretnek

dr.derill 2019.12.03. 00:41:36

@Semerreretyó: én meg nem értem, hogy az "értem" szó után miért nem teszel vesszőt és miért nem írod oda azt a szót, hogy "hogy", mert egyébként úgy lenne helyes. Ha már nyelvészkedsz, először a saját fogalmazásodra figyelj, ahelyett, hogy másoknak szólsz be, mert így jársz.

@Fermentátort szerinted nem az eszéért szeretik, de őt legalább valószínűleg szeretik. Szerinted van olyan aki Téged szeret? Mert én kétlem. Esetleg inkább gyere Te is erdei lakot felújítani.

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2019.12.03. 09:51:15

@Semerreretyó: Nem tudom, hogy mi szükség erre a stílusra, de ha már úgy gondolod, hogy elengedhetetlen, gondolj arra, hogy rólad írtam. Így már igazam van. Pont.

Clint Fastfood 2019.12.03. 11:22:59

@Fermentátor: Legkevésbé sem volt a célom hogy "megtörj".
Viszont az ellen mindig tiltakozni fogok, hogy a bükki Cserepes-kő barlangszállása kapcsán patkányok kerüljenek szóba.
Mert medve valószínűleg élt már abban a barlangban is, úgy három négyezer évvel ez előtt, de patkányokat soha nem láttam a környéken sem, és szóbeszédet sem hallottam ilyesmiről (kivéve a hozzászólásodat..)
Lépjünk túl a kérdésen. A peléknek pedig szép álmokat, jelenleg épp téli álmot alszanak. :-)

Fermentátor · http://fermentator.blog.hu/ 2019.12.03. 12:30:16

@Clint Fastfood: Ott volt azért a szmájli! Elfogadtam, hogy tévedtem.

Gyorgy Kovacs 2019.12.03. 12:58:53

Inkább menjetek dolgozni, ne itt osszátok az észt egymásnak.:)

Újdonsült 2019.12.14. 16:54:43

@neanderthal: Hát még belülről milyen király. Többször szilvesztereztünk benne. Egyébként úgy néz ki, hogy kulcsosház lesz, 2020-ban tervezei felújítani a Verga.

korxi 2019.12.25. 11:00:50

Tenczer, ez egy tök jó összesítés!
Én is el szoktam filózni az ilyen házaknál/építményeknél azon, hogy egyáltalán miért léteznek, milyen céllal építették akik építették, akkor betöltötte-e azt a funkciót és manapság mi a helyzet, stb.
Manapság tényleg nem szívesen aludna bennük az ember, és nem csak az aki belvárosi ficsúr. Ezzel együtt cikk szövege ironikus-poénos, ez nyilvánvaló. Legalábbis az átlagosan értelmesebbnek nyilvánvaló, a bugyutábbaknak ez nem jön le, ahogyan az a kommentekből is látszik. Ne foglalkozz velük.