Codename: Escape Navigator

Szép kilátás!

Szép kilátás!

Mutáns turistaház a Hármashatár-hegyen

2017. március 25. - 10czi

Jó ötlet, jó kivitelezés, de bizonytalan koncepció: egy kulcsosház és egy apartmanszálló nem túl szerencsés hibridje épült fel Budapest felett.

img_4079.JPG

A tavaly júliusi átadó ünnepség óta már többször is ki akartam próbálni Budapest egyetlen turistaházát a Hármashatár-hegy tetején, de ősszel még zárva volt, szilveszterkor pedig nem jutottunk be az első tesztelők közé. Február végén végre akadt egy szabad hétköznap estém, amikor felmehettem a házba egy éjszakára.

A helyszínt több oldalról lehet megközelíteni, úgy mint (1) a Szépvölgyi úti Fenyőgyöngye vendéglőtől a Hármashatárhegyi út melletti, kék jelzésű turistaúton, (2) a Szépvölgyi út végi parkolókból, valamint (3) a Királylaki úti buszmegállóból a zöld kereszt, majd kék jelzésen. Most a legutóbbit választottam.

1490446908.jpeg
© OpenStreetMap közreműködői, CC BY-SA

Este 11 körül értünk fel Amerika kollégával, a gondnok még ekkor is szívélyesen fogadott. Kiderült, hogy erdész, a családjával lakik a turistaház gondnoklakásában. Körülnéztünk a nagy közös helységben, és még felmentünk a közeli Guckler-kilátóhoz. Visszatérve elfoglaltuk helyünket a hatágyas bakancsszállásos szobában, és jót durmoltunk.

img_4074.JPG

A szoba berendezése korszerű, az ágynemű tiszta, tényleg nyugati színvonal. Az egész ház egy alapvetően jól összerakott (felújított) turistaszállás, bár a hatalmas modern konyharészt kissé túlzásnak tartottam.

img_4075.JPG

A ház elhelyezkedése nem is lehetne jobb, mert az összes nevezetesebb budai csúcsot elfoglalta már valami, legyen az a János-hegyi kilátó libegőstül-normafástul, vagy a Szabadság-hegyi tévétorony gyermekvasutastul, de a Hármashatár-hegy eddig szűz volt. Jót tett a Guckler-kilátó is, hiszen van miért feljönni a nem hardcore túrázóknak is. Minden adott a tökéletességhez, de valami mégse stimmel.

img_4077.JPG

Ez a valami pedig az, hogy nincs igazán eldöntve, hogy mi is akar ez a ház lenni. Nem egészen nevezném turistaháznak, mert a klasszikus turistaházakban a gondnok egyszerű, gyors ételekkel, italokkal is szolgál. Itt étel-ital nincs, pedig igény az lenne rá. Van ugyan egy high-tech apartmankonyha, amit kevesen használnak, de ki az isten akarna főzőcskézni, amikor közel a város, ezer bolttal és vendéglátóhellyel.

img_4078.JPGA bakancsos szoba hiperszuper zuhanyzója

Ha kínálnának néhány alapkaját, mondjuk egy levest, valami egyszerű, gyorsan összedobható egytálételt, rántottát, főtt virslit, biztos lenne rá kereslet. De a koncepció más volt. A turistaháztól száz méternyire épült a Hangár bisztró, ez lenne arra hivatott, hogy az éhes túrázót ellássa.

Csakhogy a bisztró nagyon hülyén tart nyitva. Hétfőn-kedden eleve zárva van. Szerdától vasárnapig viszont csak 11 és 17 óra között nyitnak ki. Kérdem én, melyik az a turista, aki 11-ig vár a reggelivel? Vagy aki nem enne délután öt után? Ráadásul ilyen ételek vannak: konfitált tarja fűszeres steak burgonyával, fokhagymás-chilis pecsenyelével megbolondítva. Nem éppen turistamenü.

img_4086.JPGA fák között áll a bisztró és az esküvőhelyszín

Nehéz megérteni, hogy került egy ilyen, belvárosi bárstílusban kialakított szórakozóhely egy természetvédelmi területen levő, hegyi turistaközpontba. Nem azt mondom, hogy rossz, csak egyszerűen nem ide való. Csakhogy a helyzet még súlyosabb. Van mellette egy konferenciaközpontnak kikiáltott hodály (volt hangár), ami főleg esküvőhelyszínként van meghirdetve. Mintha nem lenne elég, hogy a hegytetőn már van egy szintén gyakran esküvőhelyszínként funkcionáló drága étterem, az Udvarház.

Kérdem én, mennyire fér össze egy turistaház szellemével, hogy a közelébe passzintott exkluzív esküvőhelyszín lakodalmi vendégei foglalják el hétvégente? Még jó, hogy szoláriumot nem építettek ide. (Azt tudni kell, hogy a turistaház, a kilátó, a konferenciaközpont és a bisztró egy projekt, ugyanaz a beruházó.)

img_4076.JPGA turistaház étkezője tágas, de étel ital csak az van, amit odaviszünk

Alapvetően a gépkocsibehajtást is csak indokolt esetben kellene megengedni. Ha ugyanis a lenti városi cégek vezérigazgatói nem hajthatnának fel egészen a bejárati ajtóig az 5-ös BMW anyósülésén feszítő Micikével, hanem sétálni kéne 300 métert a feszes potrohhal, akkor meggondolnák, hogy odamenjenek egy délutáni pásztorórára. Márpedig így odamennek, ezt több forrásból tudom. (A képen nem ilyen autók vannak.)

img_4088.JPG

Elhiszem, hogy az üzleti modell akkor áll biztosabb lábakon, ha pörög a lakodalmaztató-biznisz, és a franciaágyas szoba is gyakran ki van adva, de ez nem igazán egy turistaház profilja. Így sajnos egy mutáns turistaház jött létre a Hármashatár-hegyen, ami leginkább egy kulcsosház és egy apartmanszálló szerencsétlen hibridje. De bárhogy is van, azt kell mondanom, ez még mindig jobb, mintha nem lenne ott semmi.

A számok:

A 120 millió forintért felújított épületben 38 férőhelyet alakítottak ki: a vendégek 12 kétágyas, valamint egy 8, illetve egy 6 ágyas szobában pihenhetnek. A szállás ára a 6-8 fős, emeletes ágyas bakancsos szobában 4500 Ft/fő, a kétágyasban 6000 Ft/fő, a franciaágyas szoba pedig 12000 Ft. A nyugati színvonalért a 15-20 eurós ár szerintem nem sok.

Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted! 

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkilatas.blog.hu/api/trackback/id/tr1712360191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.27. 06:50:54

A 15-20 eurós ár nem sok? Nevezzük akkor luxus apartmannak!
Ha turistaház, akkor vagy ingyenes, vagy kb. 2000-3000/fő/nap, de akkor már pofátlan lehúzás. A napi 5000/fő, az konkrétan egy átlagos szállás bárhol az országban, amihez a háziasszony még egy kontinentális reggelit is rittyent házi pálesszel, ha szerencsénk van!

ze11 2017.03.27. 12:19:35

Megnyílt, és milyen véletlen, pont most derült ki, hogy a K- jelzés eredeti, sok évtizedes (még a dupla kerítéses időkből örökölt) útvonala komolyan károsítja a növényzetet, úgyhogy gyorsan át is helyezték a th. elé...

Asidotus 2017.03.29. 21:45:21

4500 Ft-ért a Bükk -fennsíkon erdészházat kapsz (fejenként ennyi, 4-12 személyesek), teljesen felszereltek (melegvíz, áram, komplett konyha, bográccsal), és csak ti vagytok, senki más
süti beállítások módosítása