Codename: Escape Navigator

Szép kilátás!

Naplemente TOP12, Szépkilátás selection

2019. szeptember 13. - 10czi

A napnyugta 12 árnyalata Magyarországon, avagy válogatás az elmúlt három év túrázásának terméséből.

1. Börzsöny, Csóványos

Többször jártam már a Csóványoson, az egyik kedvenc magyarországi hegycsúcsom, de ilyen színes alkonyatot csak óriási szerencsével tudtam megcsípni, 2016 szeptemberben kéktúrázás közben.

csovanyos.JPG

Tovább

Nyári Szénáskör, az izzadságos lábdaráló

Bár a júniusi kánikulában teljesített vértesi Vérkör után megfogadtam, hogy hőségben soha többet nem teljesítménytúrázok, pláne nem 75 km hosszút, a hétvégén megint belevágtam a fejszém, ezúttal a pilisi (nagy) Szénáskörbe.

mg_1048.jpg

A kis Szénáskör (31 km) már tavaly megvolt, tetszett, a tanulságokat levontam belőle. Ezért előre letöltött és lementett térképpel és track-kel készültem, kicsi, vízzsákos hátizsákkal, nagyjából futószerkóban. Ketten jöttek velem a 75 km-es nagy körre (Péter és Ági), ketten (Gabi és Amerika) csak a kicsire neveztek be. Az első 25 km-en együtt meneteltünk.

Tovább

A Szentendrei-sziget az új Balaton

Szabadstrandok, mediterrán hangulat, eldugott kerékpárutak: a Duna mögé bújt pihenőparadicsom bringás felfedezése.

img_2141.JPG

Nem vagyok egy kezdő sofőr, 30 éve van hivatásos B-C jogsim, de feláll a hátamon a szőr attól, ami az M7-esen megy lefelé hétvégente. Most péntek este csak kettő ütközés volt, szombaton még egy, hát ebből nem kérek. A vonat hétvégén szintén halál a Balatonra, biciklivel pedig menjen a nyavalya a mostani utakon. Ezért úgy döntöttünk Gabival, hogy a hosszú hétvégén a Szentendrei-sziget lesz a Balaton, méghozzá úgy, hogy bringával bejárjuk végig a Duna mellett, és betekerünk az összes településére. Nem is sejtettük még, hogy milyen jó döntés volt.

Tovább

A Tátrában van Európa legszebb panorámájú budija

A Magas-Tátra legmagasabban fekvő menedékházának vécéje messze van az épülettől. Valahogy mégis oda kell vonzani az embereket, ezért felejthetetlen kilátást varázsoltak neki.

img_1871.JPG

A 2504 méter magas Rysy, magyar nevén a Tengerszem-csúcs a Magas-Tátra egyik legnépszerűbb csúcsa. Két országból is támadják, mivel pont Szlovákia és Lengyelország határán csúcsosodik, sőt, ez utóbbi országnak a legmagasabb hegye.

Tovább

Történelem alulnézetből: úri rottyantósok a Kéktúrán

Mindegy, hogy remeték koptatták vagy nagy hadvezérek, egy a közös bennük: mai szemmel irtó kényelmetlennek tűnnek.

szigliget_1.JPG

A Kéktúrát járva számos magyar várba vetődik el a túrázó. Nem mondom, hogy a részben rekonstruált várak legérdekesebb részét a budik teszik ki, de árulkodnak az adott kor szokásairól. Mivel keletről, Hollóháza felől indultunk el anno a Kéktúra útvonalán, a regéci várban futottunk bele az első mellékhelyiségbe. (Füzér várában is lehet, hogy van egy mívesen felújított darab, de amikor ott jártunk, még nem fejeződött be a várrekonstrukció.)

Tovább

Fura, de Budapestnek van egy eldugott tengerszeme

A főváros legnagyobb hegyi tavához Budaörsről indultunk a piros turistaúton, ami a Vörös-pocsolyás-hátnál kígyózik majd ki a városból.

5845.jpg

A fővárosba (Budára) négy nagy, hosszú túraút jön be. Ezek a túrautak túlnyomórészt felfűzik mindazt a látnivalót, amit a Budai-hegyek mutatni tudnak. Ha ezeket, vagy ezek szakaszait végigjárja valaki, sokkal koncentráltabban kapja meg a természet nagy durranásait, sőt az utak így mindig tartogatnak meglepetéseket is.

Tovább

A Himalája legszebb túrája, az Everest trek

A magashegyi túráknak általában a legmagasabb ponton van a csúcspontjuk, nemcsak földrajzi, hanem hangulati értelemben is: az ember felér, körülnéz az óriási térben, átéli a hullámszerűen érkező eksztázist és a végtelen nyugalmat. Nem véletlen a kifejezés: a fellegekben érzi magát. Nos, ez az a túra, ahol ez az érzés szinte elejétől a végéig jelen van.

img_1178.JPG

Bevallom őszintén, nem érdekelt korábban sem az Everest alaptábor, sem az ahhoz vezető túra. Úgy voltam vele, hogy a hegyhez nem azért megy el az ember, hogy nézze, hogy indulnak el mások megmászni. Azt is tudtam, hogy sose lesz annyi pénzem, hogy felmásszak az Everestre, de annyi se, hogy odáig elutazzak.

Tovább

A Pokol kapujában, az Üvegház-hegyeken is túl

Mit csinál az ember Ausztráliában, ha nem tud szörfözni? Vagy megtanul, vagy ha erre nincs ideje, akkor elmegy Queensland tanúhegyeihez és a Sunshine Coast hajómorzsolójához. Túrák a világ másik végén.

26989737_ce818a6c68861930057ab4bee387d574_wm.jpg

Hol volt, hol nem volt, az Indiai-óceánon is túl, még az Üvegház-hegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak a barátnéja, akik egyenest a Pokol kapujában álldogáltak. Ez a szegény ember nagy kíváncsiságában olyan közel merészkedett a kapu széléhez, hogy egyszer csak megjelent egy ranger képében maga az ördög, fülön fogta és pokolian meg akarta bírságolni. A szegény ember azonban összeszedte minden fortélyát és angolságát, és addig bombázta kérdésekkel a rangert, amíg az elfeledte haragját és szépen elmesélte neki a Pokol kapujának történetét.

Tovább

Zöldmáli delta: Budapest ismeretlen zöldfolyosója

Kétféle hétvégi fáradtság van. Az egyik a punnyadt fáradtság. Ezt fotelben üldögélve lehet elérni. A másik a kellemes fáradtság. Ezt pedig ezzel a túraúttal kaphatjuk meg, ami ki se megy a városból, mégis tele van kilátókkal, meredek sziklákkal, barlangokkal. Sőt, egy élő remetével is összefuthatunk.

26773519_478ae03ef7b0583b8f34511a8468046b_wm.jpg

Régebben azt gondoltam, hogy túrázni mindig a városon kívül érdemes. Aztán végigjártam a Budapest környéki nagy túraútvonalak, a Kéktúra, a Budai zöld, vagy az Esztergom-Budaörs közötti sárga fővárosi szakaszait (is), és megváltozott a véleményem. Kifejezetten jó és érdekes a városi zöldövezetekben kirándulni. Eldugott panorámapontokra, barlangokra, urbánus környezetbe ágyazott erdőkre lehet bukkanni, és rácsodálkozni, hogy jééé, ez is Budapest?

Tovább