Avagy, hogyan kell fütyörészve beszorulni egy kéményszerű szűkületbe 1500 méteren egy sziklafalon.
Hirtelen jött az ötlet, gyors megvalósítással: az elmúlt hétvégén kiugrottunk egyet via ferrátázni a Rax legnépszerűbb útjára, a Haidsteigre.
Mennyivel másabb volt ez így, mint hét éve, az első mászásomon! Akkor gyalog mentünk fel Reichenau felől a drótkötélpálya alatt, elsétáltunk a fennsíkon a Haidsteigig, ahol leereszkedtünk a fal aljába, és úgy indult a mászás. A hegyen köd volt, a levegő pedig hideg volt.
Most elgurultunk kocsival a Haidsteig vonalában levő Prein an der Raxig (Griesleitenhof parkoló), onnan sétáltunk fel a beszállásig kb 500 méter szintet (1360 méterig). Gabit is hoztam, neki ez volt az első ferrata útja. Kicsit tartottam tőle, hogy valamelyik kitettebb részen megijed egy kicsit (hét éve nekem is a torkomban dobogott a szívem egy-két párkányon), de nagyon jó bírta.
Az idő szép volt, a nap sütött, de nem volt forróság, sőt enyhe szellő lengedezett. Egyszóval ezt a napot via ferrátázásra teremtették. A közepes nehézségűre kialakított Haidsteig könnyű kapaszkodókkal indul, ne ijessze el a kezdő mászókat. (Falrajz, tipo, szakmai leírás ide kattintva.)
Rögtön az elején van egy vaslétra, ami első ránézésre riasztó ugyan, de az út egyik legbiztonságosabb része. A létra után jön a két nehezebb mászószakasz egyike, ha azon átjutottál, akkor már nem ér meglepetés. Dusán láthatóan örült, hogy átjutott:
Közepes tempóval haladtunk felfelé, volt időm kényelmesen megkeresni a legjobb fogásokat és lépéseket. Fütyörészve másztam, inkább lábból, mint kézzel, így jóval kevésbé megerőltető a haladás.
Az út felénél megpihentünk egy kicsit a platón. Amint a képen látszik, Gabi kedve is virágos volt. Innen egy újabb létra, majd kitettebb fal következett.
Az egész úton egyszer szorultam meg. Nem véletlenül használom ezt a kifejezést, ugyanis az út kétharmadánál egy nyitott, kéményszerű szűkületen kell keresztülvergődni. Ez a via ferrata másik nehéz pontja. Én külön megnehezítettem magamnak, mert elöl az övemre fűztem a Canon táskáját, hátul meg a hátizsákom púposkodott.
Ezek mindig beakadtak a szűk járat kiugróiba, ráadásul a karabinerem is itt szorult meg egy átkötésnél. Ahogy visszahajoltam érte, a szemembe zúdult a sós verejték, alig láttam valamit. Azért nemvolt nagyobb gond, de legalább a fotóstáskát betehettem volna a hátizsákba, megspórolva a kellemetlenségeket. Alant éppen Judit mászik ki a kéményből:
A kéményt egy újabb pihenő követte: egy kisebb platón a Fekete Madonna szobra alatt található egy fémdobozban a csúcskönyv, ahová szépen be is írtuk magunkat.
A fennsíkig hátralevő szakasz már csak egy könnyed levezető mozgás. A füves tetőn kifeküdtünk a napra, és élveztük az életet.
Lefele menet még benéztünk az 1643 méteren álló Neue Seehüttébe egy forró palacsintatésztás húslevesre és egy hideg sörre. A ház a nyeregben van, innen még egy elég kemény, csúszós-kőgörgeteges lejtőn kell lelépdelni, tele is ment a cipőm éles kis kavicsokkal rendesen.
A parkolóhoz visszaérve meg kellett állapítanom, hogy el sem fáradtunk nagyon. Körülbelül 6 és fél óra alatt tettük meg az utat, ebből másfél volt fellépdelni a beszállásig, 2 óra volt a mászás, 2 a lefele út, 1 óra a pihenő. A kocsiút 6-7 óra oda-vissza, tehát egy napba kényelmesen belefér az egész túra. Az sem egy rossz ötlet, ha már kint van a Raxon az ember, hogy kint alszik valamelyik hüttében, és másnap is megmászik egy via ferrátát, de nekünk most ennyire volt időnk.
További nagyszerű képek a túráról itt. Kommentelheted a posztot a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is.
