Tejfehér, opálosan világító köd vett körül, lábam alatt kékesen csillogott a hó. Mint a Mátrixban, amikor kikapcsolják az összes imitációs programot. A patakokban csorgó verejték, az nagyon valóságos volt.

Már korábban legendákat hallottam az olasz Alpok-béli Corsi menedékház üzemeltetőjének, Cristianónak vendégszeretetéről, aki már csak magyar felesége okán is kedveli a magyarokat. A Tarvisiótól kicsit keletre, a szlovén határtól nem messze, 1800 méter magasan fekvő rifugióban dolgozott szeptember óta két túravezető ismerősöm, Anikó és Julcsi is, adta magát, hogy meglátogassuk őket november elején, a ház zárása előtti utolsó hétvégén.

Körülbelül 7 óra alatt értünk ki kocsival Szlovénián keresztül a völgy aljában levő találkozópontig. A meteo hideg, de alapvetően napos időt ígért, ám a Ljubjana után fel-feltűnő hófoltok láttán rosszat sejtően ráncolni kezdtem a szemöldökömet. Az olasz határnál már szottyos havaseső hullt az égből, ami el sem állt aznap.

Javában ünnepeltünk odabent a turistaházban, sötét este lett, amikor Gabi azzal jött vissza a kinti vécéről, hogy valami nagy macskaféle dorombolt-mormogott mellette néhány méterre bozótban. János, a gondnok közölte, hogy nem macska az, hanem vaddisznó: ilyenkor este több is fel szokott jönni egészen a ház ajtajáig.

A Mátra a legtöbb embernek a Kékest, esetleg a Galyatetőt jelenti, aszfaltostól, szuvenírestől, nyaralóstól, fukszos-papucsos turistástól. Nyilván fel kell menni az ország tetejére, visz oda persze turistaút is, sőt erdőnyi kilátótorony is van arra, de az igazi Mátra számomra inkább a nyugati oldalon van.

Ágasvárra véletlenül bukkantam rá, egy klasszik, csak gyalog megközelíthető turistaházat keresve. Először barátnőmmel és egy haverommal voltunk fenn tavaly, tulajdonképpen születésnapot ünnepelni, de annyira megtetszett a hely, hogy idén júliusban három fiammal is meglátogattuk.

Az Ágasvári turistaház a budapestieknek rendkívül praktikus választás, alig több mint száz kilométerre van, másfél órányi autózást, és egy bő órás sétát jelent. Mindkét alkalommal a mátrakeresztesi Óvár vendéglő parkolójában tettük le a kocsit, és ha már ott voltunk, fel is halmoztunk némi helyzeti energiát korsó sör vagy pohár kóla formájában.

Ahogy a hegyre néztem, láttam, hogy gond lesz. A Schneeberg csúcsát egy hatalmas szürke felhő borította, amiből ki-kivillant egy villám. Mifene, Zeusz átköltözött az Olimposzról?

Schneeberg, Klosterwappen nagyobb térképen való megjelenítése

Kecske-hegy (384 m), Oroszlán-szikla, Árpád-kilátó

A síelést és a balatoni korcsolyázást letudva, már február közepén elkezdtem nézegetni, hova is lehetne majd kirándulni a legkisebb fiammal egy jót a közelben Budapesten. Úgy jött ki a lépés, hogy barátnőmmel volt egy szabad délutánunk, és kopottas budai turistatérképemen kiszúrtam az Oroszlán-sziklát.

A kőtömbnek már a neve elégnek tűnt arra, hogy felkeltse hatéves fiam érdeklődését, de örömmel fedeztem fel mellette a vicces nevű Kecske-hegyet, sőt az Árpád-kilátó neve is ott virított, ezért felvetettem, túráznánk-e egy könnyedet arrafelé.

Barátnőm egyből belement, sőt csatlakozott hozzánk az ő barátnője, Szilvi is. Kocsival negyed óra alatt ott voltunk a Törökvész út érintésével a Vereckei útnál, ahol leparkoltunk. A térkép nem túl jól mutatta a kb 200 méterre levő kilátóhoz vezető utat, legalábbis többet is jónak mutatott, így eléggé meg voltunk rökönyödve, amikor az egyiken felkapaszkodva egy kerítés állta az utunkat.