Codename: Escape Navigator

Szép kilátás!

Szép kilátás!

Ködvágók a Heukuppén

2013. december 06. - 10czi

A magas sziklaperemen erős oldalszelünk volt, ráadásul pont a szakadék irányába. A másik oldalon az átláthatatlan ködfal. Ezen a ponton kicsit elgondolkoztam, kellett-e nekem a két fiúval felmásznom ide.

csik_MG_2594.jpg

Októberben, a hómentes raxi hétvégék utolsó napjain sikerült csak összehozni, hogy a teljes családi palettával - a legkisebb fiútól a nagymamáig - elinduljunk a Keleti-Alpok második legmagasabb csúcsára. A 2007 méteres Heukuppe (Széna-hegykúp) ehhez a nagycsaládi menethez tökéletesen alkalmas, lévén egy domb a Rax-fennsík tetején.

Tovább

Kincskeresés a Pilisben

Kis-Szoplák, Nagy-Szoplák, Lányok a bozótban, pajzán munkásnő és felhőpornó - huhh, ez kemény poszt lesz!

_MG_2527.JPG

A Pilis-tető alatt már kétszer is elhaladtam, a tavalyi és az idei Kinizsi Százas résztvevőjeként, de egyszer sem volt időm felmenni a csúcsra. Most pótoltam, és a Nagy-Szopláktól nem messze, a Lányok a bozótban egy új világot tártak fel előttem.

Tovább

Rémkaticát vonz az Ördögtorony sugárzása

Kipróbáltuk, tényleg gyógyító ereje van-e a sziklának, de a hideg követ megronthatták a rajta rajzó bogarak.

_MG_2415-vagott.jpg

Az 552 méter magas Nagy-Szénás azóta érdekelt, hogy a völgy túloldalán először végigmentem a Kevélyek, majd a Hosszú-hegy gerincén. A hétvégén eljött az idő, hogy az őszi napsütésben egy könnyed túra keretében felmenjünk rá a két kisebb fiúval. Csatlakozott hozzánk Gabi és barátnője, Szilvi is. Hogy izgalmasabb legyen a dolog, beterveztem a közeli Ördögtornyot is.

Tovább

Csubakka a Vasas-szakadékban

Magyarország egyik legszűkebb természetes sikátorában a vuki is bánatosan szűkölne. Vasas-szakadék, Cseresznyés-árok, Napóleon kalapja, Dömör-kapu: a Kőhegy és környékének kincsei.

P4074508.JPG

80 éves évfordulót tartott a napokban az egyik kedvenc helyem, a Kőhegyi menedékház, az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb turistaház Magyarországon. Nem véletlen közkedvelt, hiszen közel van a fővároshoz és Szentendréhez, ahonnan egy jó fél órás sétával elérhető. Ez az a hely, aminek barátságos melegedőjében elfér egymás mellett még a feszület és az úttörőzászló is.

Tovább

Kúszótúrázók a dróton, szevasztok!

Már itthon is lehet via ferrátázni. Az új cseszneki mászópályáknál már szinte sorban állnak az emberek.

Háromszor voltam eddig a múlt szombaton megnyílt cseszneki via ferrata mászópályáknál. Egyszer két hónapja, amikor még építették, másodszor augusztus elején, harmadszor pedig most, az átadás után, augusztus legvégén. Legutóbb csak úgy visszhangzott a szurdok a karabinercsettegéstől, legalább négy-öt többfős mászócsoport haladt a drótokon. Hamar népszerű lett a hely.

_MG_2281.JPGA cseszneki vár romja a szurdok bejáratánál

A cseszneki Kőmosó-szurdok két szemközti falában látta meg Kovács Tamás, rutinos sziklamászópálya-építő a via ferrata lehetőségét. Megtisztította a sziklákat a növényzettől, és három tényleg látványos pályát épített rá. A via ferratákba direkt tett bele egy-két nehezebb részt az ínyencek kedvéért.

Tovább

Para és nagyvigyor a sikító lanovkán

Úgy látszik, nem telik el év mostanában zipline nélkül: tavaly Szlovéniában próbáltunk ki egyet, most pedig Ausztriában, Schladming közelében sikeredett felpattanni rá a fiúkkal.

971214_454019661353213_1398773855_n.jpg

A Gröbming melletti Stoderzinken a Schladming-Dachstein sírégió egyik tagja, ahol gondoltak egyet, és idén májusra felépítették az Alpok legnagyobb drótkötélpálya-rendszerét. A pálya 1600 méterről indul. A kilövőállomáshoz busz visz fel, négy egymás mellett haladó dróton lehet lecsúszni. A dróthoz egy csiga csatlakozik, a csigára egy siklóernyős beülőt rögzítenek, abba kell bekötni magunkat.

Tovább

Március 15-i hóvihartúra a Bükkben

Az ország egyetlen természetes szökőkútjához indultunk, mély szűzhavat, jégcsaporgonát kaptunk.

Egy héttel a hosszú hétvége előtt, kissé megkésve próbáltam két helyet szerezni a bükki vagy a mátrai turistaházakban, de sorra csak azt a választ kaptam mindenhol, hogy megtelt. A Lillafüred feletti Fehérkőlápa turistaházban azonban volt még egy lehetőség: ha három éjszakára vesszük ki, akkor megkapjuk az utolsó négyágyas szobát kettőnk számára kétágyas áron. Megalkudtunk. Honnan tudhattuk volna még akkor, nem lesz semmiféle telt ház sehol, sőt, mindhárom nap mi leszünk az egyedüli ott alvó vendégek, magyarul miénk lesz az egész ház.

_MG_1581.JPG

Március 14-e délután jöttek az igen rossz hírek a havazásról, szélről, ezért azt javasoltam Gabinak, hogy vegyük fontolóra az indulást. Némi vita, a szél, csapadék, és hőtérképek alapos szemrevételezése után este nyolckor végül úgy döntöttünk - állampolgári felelősségre érzékenyek itt ugorjanak két bekezdést -, hogy nekivágunk Budapestről Bükkszentkeresztnek, legfeljebb, ha nagyon rossz a helyzet, visszafordulunk az úton.

Tovább

A világ egyik legszebb hágója

A szlovéniai Vršič hágón tavaly nyáron kígyóztunk át Bovecbe menet egy Suzukival. Az 1611 méter magas hágó az év jelentős részében le van zárva, de amikor használható, akkor lélegzetelállító kilátás nyílik róla - már ha a szám szerint 49 hajtűkanyar bevétele közben tud valaki erre-arra tekingetni. Felfelé eléggé nyögött szegény kocsi, lefelé viszont úgy megindult, hogy 5 perc után már vissza kellett venni a sebességből az odapörkölődő fékbetétek miatt. A videón a hágó előtti két perc látható felfelé, plusz 12 lefelé. 

És a videó, ami Bovecben készült a kanyoningról:

 

Száguldás Európa egyik leghosszabb szánkópályáján

A hétvégén Brambergben voltunk, Felső-Ausztriában, a Wildkogel 14 kilométer hosszú rodelbahn-ján. Egy délutánon át csapattuk az 1300 m esésű pályán, amit végül már 26 perc alatt is le tudtam nyomni (45 km/h végsebességgel a GPS szerint). (Napijegy 26 euro + 6 euró a szánkó kölcsönzési díj.) Még egy éjszakai menet is belefért a (gyéren) kivilágított pályán. Ha 4-5 fő összeáll, az útiköltség sem több kb 12 ezer forintnál fejenként, egyszer mindenképpen megéri.

Izomláz másnapra garantált, síszemüveget, símaszkot érdemes vinni, különben telemegy a szád a fékezés közben felverődő hóval. (Mint ahogy nekem az első körben.)

A szánkózásról egy ennél sokkal jobb videó is készült (Fiantok Dani közreműködésével), amit majd az index.hu outdoor videósorozatában lehet majd megnézni.

Hótalp-wax a Raxon

Nincs jobb mulatság, mint egy alpesi törpefenyőerdő tetején beszakadni a hóba. 

Minden túrázó megéli egyszer - bár lehet, hogy sokat kell várni rá -, hogy a mindig ködbe burkolózó hegycsúcsot teljes pompájában is meglássa. Ez történt velünk most decemberben a Keleti-Alpokban, a Raxon, ahova egy felderítő villámtúrára ugrottunk ki: megpillantottuk a szomszédos Schneeberg csúcsát.

_MG_1047.JPG

Ezt a túrát nem fejtem ki bővebben, mert egyrészt kb egy ötvenfős nagy csoporttal voltunk, másrészt a Hárs-hegyi körtúrával vetekszik a nehézsége (csak most nem voltak itt a gyerekek sem). Ám a képeket, amiket az új, kéz alatt vett, használt Canonommal készítettem, nem hagyhatom az enyészetre, ezért egy gyors posztot mégis csinálok belőle.

Tovább
süti beállítások módosítása