A magas sziklaperemen erős oldalszelünk volt, ráadásul pont a szakadék irányába. A másik oldalon az átláthatatlan ködfal. Ezen a ponton kicsit elgondolkoztam, kellett-e nekem a két fiúval felmásznom ide.

Októberben, a hómentes raxi hétvégék utolsó napjain sikerült csak összehozni, hogy a teljes családi palettával - a legkisebb fiútól a nagymamáig - elinduljunk a Keleti-Alpok második legmagasabb csúcsára. A 2007 méteres Heukuppe (Széna-hegykúp) ehhez a nagycsaládi menethez tökéletesen alkalmas, lévén egy domb a Rax-fennsík tetején.

Kis-Szoplák, Nagy-Szoplák, Lányok a bozótban, pajzán munkásnő és felhőpornó - huhh, ez kemény poszt lesz!

A Pilis-tető alatt már kétszer is elhaladtam, a tavalyi és az idei Kinizsi Százas résztvevőjeként, de egyszer sem volt időm felmenni a csúcsra. Most pótoltam, és a Nagy-Szopláktól nem messze, a Lányok a bozótban egy új világot tártak fel előttem.

Kipróbáltuk, tényleg gyógyító ereje van-e a sziklának, de a hideg követ megronthatták a rajta rajzó bogarak.

Az 552 méter magas Nagy-Szénás azóta érdekelt, hogy a völgy túloldalán először végigmentem a Kevélyek, majd a Hosszú-hegy gerincén. A hétvégén eljött az idő, hogy az őszi napsütésben egy könnyed túra keretében felmenjünk rá a két kisebb fiúval. Csatlakozott hozzánk Gabi és barátnője, Szilvi is. Hogy izgalmasabb legyen a dolog, beterveztem a közeli Ördögtornyot is.

Magyarország egyik legszűkebb természetes sikátorában a vuki is bánatosan szűkölne. Vasas-szakadék, Cseresznyés-árok, Napóleon kalapja, Dömör-kapu: a Kőhegy és környékének kincsei.

80 éves évfordulót tartott a napokban az egyik kedvenc helyem, a Kőhegyi menedékház, az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb turistaház Magyarországon. Nem véletlen közkedvelt, hiszen közel van a fővároshoz és Szentendréhez, ahonnan egy jó fél órás sétával elérhető. Ez az a hely, aminek barátságos melegedőjében elfér egymás mellett még a feszület és az úttörőzászló is.

Már itthon is lehet via ferrátázni. Az új cseszneki mászópályáknál már szinte sorban állnak az emberek.

Háromszor voltam eddig a múlt szombaton megnyílt cseszneki via ferrata mászópályáknál. Egyszer két hónapja, amikor még építették, másodszor augusztus elején, harmadszor pedig most, az átadás után, augusztus legvégén. Legutóbb csak úgy visszhangzott a szurdok a karabinercsettegéstől, legalább négy-öt többfős mászócsoport haladt a drótokon. Hamar népszerű lett a hely.

A cseszneki vár romja a szurdok bejáratánál

A cseszneki Kőmosó-szurdok két szemközti falában látta meg Kovács Tamás, rutinos sziklamászópálya-építő a via ferrata lehetőségét. Megtisztította a sziklákat a növényzettől, és három tényleg látványos pályát épített rá. A via ferratákba direkt tett bele egy-két nehezebb részt az ínyencek kedvéért.

Úgy látszik, nem telik el év mostanában zipline nélkül: tavaly Szlovéniában próbáltunk ki egyet, most pedig Ausztriában, Schladming közelében sikeredett felpattanni rá a fiúkkal.

A Gröbming melletti Stoderzinken a Schladming-Dachstein sírégió egyik tagja, ahol gondoltak egyet, és idén májusra felépítették az Alpok legnagyobb drótkötélpálya-rendszerét. A pálya 1600 méterről indul. A kilövőállomáshoz busz visz fel, négy egymás mellett haladó dróton lehet lecsúszni. A dróthoz egy csiga csatlakozik, a csigára egy siklóernyős beülőt rögzítenek, abba kell bekötni magunkat.

Az ország egyetlen természetes szökőkútjához indultunk, mély szűzhavat, jégcsaporgonát kaptunk.

Egy héttel a hosszú hétvége előtt, kissé megkésve próbáltam két helyet szerezni a bükki vagy a mátrai turistaházakban, de sorra csak azt a választ kaptam mindenhol, hogy megtelt. A Lillafüred feletti Fehérkőlápa turistaházban azonban volt még egy lehetőség: ha három éjszakára vesszük ki, akkor megkapjuk az utolsó négyágyas szobát kettőnk számára kétágyas áron. Megalkudtunk. Honnan tudhattuk volna még akkor, nem lesz semmiféle telt ház sehol, sőt, mindhárom nap mi leszünk az egyedüli ott alvó vendégek, magyarul miénk lesz az egész ház.

Március 14-e délután jöttek az igen rossz hírek a havazásról, szélről, ezért azt javasoltam Gabinak, hogy vegyük fontolóra az indulást. Némi vita, a szél, csapadék, és hőtérképek alapos szemrevételezése után este nyolckor végül úgy döntöttünk - állampolgári felelősségre érzékenyek itt ugorjanak két bekezdést -, hogy nekivágunk Budapestről Bükkszentkeresztnek, legfeljebb, ha nagyon rossz a helyzet, visszafordulunk az úton.

Nincs jobb mulatság, mint egy alpesi törpefenyőerdő tetején beszakadni a hóba. 

Minden túrázó megéli egyszer - bár lehet, hogy sokat kell várni rá -, hogy a mindig ködbe burkolózó hegycsúcsot teljes pompájában is meglássa. Ez történt velünk most decemberben a Keleti-Alpokban, a Raxon, ahova egy felderítő villámtúrára ugrottunk ki: megpillantottuk a szomszédos Schneeberg csúcsát.

Ezt a túrát nem fejtem ki bővebben, mert egyrészt kb egy ötvenfős nagy csoporttal voltunk, másrészt a Hárs-hegyi körtúrával vetekszik a nehézsége (csak most nem voltak itt a gyerekek sem). Ám a képeket, amiket az új, kéz alatt vett, használt Canonommal készítettem, nem hagyhatom az enyészetre, ezért egy gyors posztot mégis csinálok belőle.