Szakadó hó, tomboló szél, támadó mínuszok – ezek a téli magashegyi túrák veszélyes velejárói. A szlovákiai Nagy-Fátra 1500-as csúcsain mindebbe bele lehet kóstolni az átlag túrázónak is, viszonylag veszélytelenül. 

A téli magashegyi túrázás kemény kockázatokat rejt magában: nem elég a hó és a lavinaveszély, de gyakori az eltévedést okozó tejköd, és gyorsan leszáll az esti sötét is. Ez a faggyal kombinálva már halálos lehet, de akkor még nem beszéltem a hegyekben nem ritkán 100 km/órával süvöltő szélről, ami mélybe rántja a hőérzetet és felmorzsolja az erőt.

Folytatás az Indexen >>

Ismét egy Szépkilátás-poszt az Index.hu-n, ezúttal a pilisi Halál-túra bemutatója:

A Pilis és a Visegrádi-hegység tele van a fák árnyékában magányosan megbúvó keresztekkel és emlékhelyekkel, ahol véres gyilkosságok vagy tragikus balesetek történtek a múltban. A legtöbb helyszín már földrajzi nevével is ural a sötét eseményre: Döme halála, Enyedi halála, Simon halála, Ilacsek halála, Öreg-vágás, Fagyos katona. Ezeket fűzi fel egy jelvényszerző körút, a Halál-túra, amire mi is meghívást kaptunk.

A Halál-túra teljesítéshez csak néhány dolog kell: a túrafüzet, amibe a pecséteket el kell helyezni menet közben, és a helyszínekre vonatkozó trükkös kérdésekre a választ beírni, két láb, meg egy kis borongós hangulat. Ez utóbbiból nem volt hiány, ugyanis a nyár eleji szombaton, amikor az indulást terveztük fiammal, délutáni esőben indultunk el a Pilisszentlélek melletti Fekete-hegyi turistaházhoz. Ez az egyik legszebb hazai erdei szállás, terasza a hegy ormáról néz le észak felé, aránylag messze van a lakott településektől, a sötét erdő szélén. Hangulatában van egy kis éjszínű, baljós romantika, nem véletlen, hogy Sasfészek néven is ismerik.

Folytatás az Indexen >>

A napnyugta 12 árnyalata Magyarországon, avagy válogatás az elmúlt három év túrázásának terméséből.

1. Börzsöny, Csóványos

Többször jártam már a Csóványoson, az egyik kedvenc magyarországi hegycsúcsom, de ilyen színes alkonyatot csak óriási szerencsével tudtam megcsípni, 2016 szeptemberben kéktúrázás közben.

Bár a júniusi kánikulában teljesített vértesi Vérkör után megfogadtam, hogy hőségben soha többet nem teljesítménytúrázok, pláne nem 75 km hosszút, a hétvégén megint belevágtam a fejszém, ezúttal a pilisi (nagy) Szénáskörbe.

A kis Szénáskör (31 km) már tavaly megvolt, tetszett, a tanulságokat levontam belőle. Ezért előre letöltött és lementett térképpel és track-kel készültem, kicsi, vízzsákos hátizsákkal, nagyjából futószerkóban. Ketten jöttek velem a 75 km-es nagy körre (Péter és Ági), ketten (Gabi és Amerika) csak a kicsire neveztek be. Az első 25 km-en együtt meneteltünk.

Mit csinál az ember Ausztráliában, ha nem tud szörfözni? Vagy megtanul, vagy ha erre nincs ideje, akkor elmegy Queensland tanúhegyeihez és a Sunshine Coast hajómorzsolójához. Túrák a világ másik végén.

Hol volt, hol nem volt, az Indiai-óceánon is túl, még az Üvegház-hegyeken is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak a barátnéja, akik egyenest a Pokol kapujában álldogáltak. Ez a szegény ember nagy kíváncsiságában olyan közel merészkedett a kapu széléhez, hogy egyszer csak megjelent egy ranger képében maga az ördög, fülön fogta és pokolian meg akarta bírságolni. A szegény ember azonban összeszedte minden fortélyát és angolságát, és addig bombázta kérdésekkel a rangert, amíg az elfeledte haragját és szépen elmesélte neki a Pokol kapujának történetét.

Kétféle hétvégi fáradtság van. Az egyik a punnyadt fáradtság. Ezt fotelben üldögélve lehet elérni. A másik a kellemes fáradtság. Ezt pedig ezzel a túraúttal kaphatjuk meg, ami ki se megy a városból, mégis tele van kilátókkal, meredek sziklákkal, barlangokkal. Sőt, egy élő remetével is összefuthatunk.

Régebben azt gondoltam, hogy túrázni mindig a városon kívül érdemes. Aztán végigjártam a Budapest környéki nagy túraútvonalak, a Kéktúra, a Budai zöld, vagy az Esztergom-Budaörs közötti sárga fővárosi szakaszait (is), és megváltozott a véleményem. Kifejezetten jó és érdekes a városi zöldövezetekben kirándulni. Eldugott panorámapontokra, barlangokra, urbánus környezetbe ágyazott erdőkre lehet bukkanni, és rácsodálkozni, hogy jééé, ez is Budapest?

Hatalmas zöld kanyon, vízesésekkel tarkított meredek sziklafallal, alján buja dzsungellel – ez a Blue Mountains.

Rögtön az elején adódik a kérdés: miért éppen Ausztrália? Van sok szép túraút a világon Magyarországhoz közelebb is. A válasz: barátnőmmel évek óta halogattuk, hogy eleget tegyünk régi barátaink, Gáborék meghívásának, akik már öt éve kint élnek, először Sydneyben, aztán most Brisbane-ben. Tavaly végre összespóroltuk a repjegyre valót, meg némi költőpénzt, és december 30-án este nekiindultunk az Air India Bécs-Sydney járatával.

Több mint háromezren indultak neki hétvégén az év első teljesítménytúrájának a Mátrában. Hó, jég, verejték 40,5 km-en: végigmentünk mi is.

Ha lesz pillanat, ami mindig eszembe fog jutni a most hétvégi Téli Mátra teljesítménytúráról – bár sosem akarok így emlékezni rá –, az az lesz, amikor sötétben, egy vizes kötélbe csimpaszkodva csúszok le a jeges lejtőn, két lábam négyfelé szalad szét alólam, és azt érzem, hogy egyre távolodik tőlem a szintidőn belüli beérkezés esélye. Mondjuk, addigra a rajttól számítva már eltelt 9 és fél óra, szóval kezdjük az elején.

Havas, téli éjszakán, új magyar túrázós mobilapplikációval jártuk be a 300 méterrel a város felett végigfutó Guckler-utat a Hármashatár-hegy oldalában.

Csendben, minden hűhó nélkül adtak át nemrégen egy új hegyi tanösvényt a fővárosban, ami a panorámájának köszönhetően várhatóan hamarosan a budapesti kirándulók egyik kedvence lesz. Bejárása kiváló alkalom volt arra, hogy a szintén napokban megjelent új túrázós mobilapplikációt leteszteljük.

Alul-felül bejártuk Szlovákia egyik legnépszerűbb hegyszorosát Szádelőnél, rögtön a magyar határ mellett.

Már nem is tudom, hol találkoztam először azzal a kifejezéssel, hogy szádelői völgyszoros, de az, hogy hatalmas, meg sziklás, meg szurdokszerű, ráadásul közel van a magyar határhoz, rögtön meggyőzött arról, hogy egyszer el kell mennünk oda.