Az egyik legmagasabb presztízsű hazai teljesítménytúrán, a Piros 85-ön jártunk, hogy ellenőrizzük, igaz-e a legenda.

A legenda pedig úgy szól, hogy van egy teljesítménytúra, ami 88 km hosszú, 3200 méternyi összmagasságot kell felfelé kapaszkodni rajta, mindezt 22 óra alatt legyalogolni, és mégis van, akinek sikerül ha nem is kilókat, de fölös súlyt felszedni alatta. De mi a titka? Megnéztük.

A Piros 85-ről a 2012-es Kinizsi Százason hallottam először, és két dolog maradt meg bennem róla: a sok kaptató miatt elég nehéz verseny, ennek ellenére állítólag olyan jó az ellátás, hogy van, aki még hízik is a hosszú gyaloglás közben. Kicsit tartva tőle, halogattam is az indulást, meg közbe is jött mindenféle, de aztán idén eljött a nap, és beneveztem.

Jó hangulatú ötven kilométeres teljesítménytúra a Börzsönyben, igazi, tízpontos bénázásokkal.

Két hét múlva Piros85, ezért Péterrel egy jó bemelegítő ötvenes teljesítménytúrát kerestünk a hétvégére. A Nagymarosi Hátizsákosok által rendezett NaHát 50 lett a győztes, péntek este már Zebegényben készültünk Gabival és Szilvivel a másnapi menetre. (A lányok a könnyedebb 20 kilométeres távot választották.)

Reggel kicsit elcsúsztunk a nagymarosi startolással. Bár 7-től indulhattunk volna, 8.25-kor sikerült rajtot venni. Ebben része volt az előző napi borozgatásnak is, de majdnem fél óra ment el arra, hogy vártunk a lányok regisztrációjára, a húszas távot ugyanis rengetegen választották. (Az ötvenesen 58-an indultunk összesen.)

Az új kor teljesítménytúrázójának már nem kellenek a szervezők és túratársak, elég egy okostelefon. Kipróbáltuk, bevált.

A teljesítménytúrázás népszerűsége nagyot ugrott az elmúlt években Magyarországon, sokan már pont a nagy tömeg miatt ódzkodnak az indulástól. Nekik találták ki az okos-teljesítménytúrázást.

Hat éve jelölték ki, ma már Európa egyik legnépszerűbb túraútvonala az Alpok-Adria trail. Az ausztriai gleccserektől indul, majd szurdokokon át és hegyi tavak mellett kígyózik le egészen az olasz tengerpartig. A 683 kilométeres túra bejárása egy fél nyárba telik, mi egy négynapos-négyszakaszos etapot teljesítettünk belőle.

Az Alpok-Adria motoros, sőt biciklis túráról már korábban is hallottam, de hogy 2012 óta gyalogosan is be lehet járni az utat az Alpok gleccsereitől a tengerpartig, az új volt nekem. Ezért kapva kaptam az alkalmon, amikor lehetőségem támadt egy négynapos szakaszát bejárni. Nem számítottam kemény próbatételre, így az útra legkisebb fiam és barátnőm is velem jött. Az út leglátványosabb részeit jól összefoglalja ez az ott készített pár perces videó:

A túra Karintiából indul, Ausztria legmagasabb hegye, a Grossglockner alól, a Ferenc József magaslatról (Kaiser-Franz-Josef-Höhe). Kedd reggel vágtunk neki. Előzőleg a közeli Heiligenblutban aludtunk, ahonnan a Postbus vitt fel minket a 2396 méter magasan fekvő starthelyre. (Kocsival nem érdemes felmenni a 39 eurós útdíj miatt, jobb, ha az autó lent marad Heiligenblutban, ami amúgy is az első szakasz végpontja.)

Mákos metélt versus Parajos-juhtúrós-tejszínes-tagliatelle kecskesajttal megbolondítva.

Egy régi képet sodort elém az élet az azóta sajnos megszűnt Retro gastro blogról: a Lajosforrás turistaház étlapja van rajta. Pont ma kerek 34 éves ez a menüsor, amit átfutva elcsodálkozhatunk, milyen egyszerű volt az éhes emberek étele régen, "A krumplileves legyen krumplileves" időszakában. Bezzeg ma! Nemrég jártam a felújított Hármashatár-hegyi turistaházban, ahol a szomszédos Hangár bisztrót ajánlják a kopogó szemű turistának, ha meleg ennivalóra vágyik. A két menüt most iderakom egymás alá, hogy lássuk a különbségeket:

Az Olasz-Alpokból hazafelé vetődtünk el júliusban a postojnai cseppkőbarlangba. Eredetileg nem terveztük be, de mivel a postojnai kempingben szálltunk meg, nem lehetett kihagyni. Kicsit tartottam a barlangtól, mert bár hallottam, milyen szép, tudtam, hogy rengeteg a turista is. Ehhez képest szabályosan lehidaltam attól, amit ott láttam.

Kisvasúton lehet megközelíteni a cseppköveket, de hogy már maga a kisvasút is hatalmas, cseppkövekkel teli alagutakon és termeken megy át. Képzelje el valaki a 4-es metró hatalmas állomásait rogyásig szebbnél-szebb cseppkövekkel, ahogy végigrobog rajtuk a metró!

A madarak befejezték a költést, mi meg a fiúkkal rögtön röpültünk ferrátázni a Cuha-szurdokba.

Már nyár eleje óta tervezgettem, hogy két nagyobb fiammal megmásszuk a két éve átadott Bucsek Henrik útvonalat a Cuha-szurdokban, amire úgy emlékeztem, mint a legélvezetesebb magyarországi klettersteigre. (Hogy mi az a klettersteig, meg via ferrata, itt elolvasható.) Sajnos az út február 15-től július 15-ig minden évben le van zárva a madarak költési időszaka miatt. Ezért várnunk kellett a múlt hét végéig.

Azt hittem ismerem a Gerecsét, de a legszebb rész eddig kimaradt. Kéktúránk során jutottunk el a Somlyóvár hegyre, ahonnan szép volt a kilátás, de még azt is felülmúlta a Somlyóvári turistaház mögötti lankás, és maga a ház környéke.

Nagy nap volt múlt hétfőn: harmadik fiam, Vili is belekóstolt a magashegyek világába. Tizenkét évesen megmászta az Alacsony-Tátra csúcsát, a 2043 méter magas Gyömbért, méghozzá nem is akárhogy: mínusz 10 fokban, tejködben és hófúvásban. Innen is gratula neki, és Amerika kollégának, aki a nagy ködben nem tudta tesztelni tériszonyát.

A túráról nem írok részletesen, mert megtettem már többször is, amikor a legnagyobb, vagy a középső fiúval voltam fent (a poszt itt olvasható). A különlegesség most az volt, hogy április közepén, amikor már a fene se gondolt volna rá, húsz centis hó esett le pár óra alatt. A hegyet 1600 méter fölött áthatolhatatlan köd/hófelhő ülte meg.