A Kéktúra emblematikus épületének számító ház már nem sokáig lesz zárva, idén felújítják.

Tavaszi nyitányként végiggyalogoltunk a Kéktúra 18. szakaszának felén, Becskétől Ősagárdig. A cserháti mélyén álló Kékesi vadászházat szemeltük ki esti szállásunknak, ami körülbelül a szakasz közepe táján található.

Sajnos a vadászház régóta zárva áll, a mellette elhaladó kéktúrázók csak találgathatják, mit rejtenek az öreg falak. Nekünk se sikerült bejutni, viszont kaptunk egy jó hírt: a vadászházat még idén felújítják, és végre működő kulcsosház, turistaház lesz belőle. Aki tehát jövőre jár errefelé, valószínűleg már egy kényelmesebb szállást talál itt.

Jó ötlet, jó kivitelezés, de bizonytalan koncepció: egy kulcsosház és egy apartmanszálló nem túl szerencsés hibridje épült fel Budapest felett.

A tavaly júliusi átadó ünnepség óta már többször is ki akartam próbálni Budapest egyetlen turistaházát a Hármashatár-hegy tetején, de ősszel még zárva volt, szilveszterkor pedig nem jutottunk be az első tesztelők közé. Február végén végre akadt egy szabad hétköznap estém, amikor felmehettem a házba egy éjszakára.

Eljegesedve sokkal látványosabb a vízesés Dömörkapunál. Nem sokat változott két 128 év alatt.

A napokban Szentendrénél, a Lajos-forrás és a Dömörkapu felé túráztunk a fiúkkal. Mivel nemrég az internet bugyrában találtam egy szép 1889-es fotót a dömörkapui vízesésről (nem is akárki készítette: Dr. Téry Ödön), gondoltam, lefotózom én is, hogy néz ki 128 évvel később. Szerencsém volt, szépen le volt fagyva.

Szellemkilátóból, kristályosan tiszta levegőben bámulni az alulról megvilágított, durrogó szmogburkot: kihagyhatatlan.

2015 végén a zebegényi kilátóban koccintottunk a pezsgővel, idén a Hármashatár-hegyet szemeltük ki magunknak. A kilátóban süvített a szél, olyan mínusz 4-5 fok volt. Jól lehetett látni felülről a szmoghatárt, mert megvilágította a város fénye. Amikor a szememet becsuktam, egy ostromlott városban éreztem magam, a petárdák és rakéták ropogása folyamatos volt. Amikor kinyitottam, tucatnyi tűzijátékot láttam körben a városban.

Év végére az év hegyi túráját tartogattam: közel van aránylag, öröm rajta mászni, és még a magyarokat is szeretik ott. Kell ennél több?

Négy évvel ezelőtt tettem fel egy posztot Hogy nem másztam meg a Jof Fuartot? címmel, ami az Olasz-Alpok keleti felének egyik legszebb részéről szól. Akkor novemberben belefutottunk az első havazásba, a hó és a jég pedig alaposan betett mind a csúcsmászási, mind a ferrátázási terveknek.

Tudtam, hogy hamarosan visszatérek, mert 1. nem szeretek csúcsokat a zsákban hagyni, 2. szép, látványos hely, 3. Cristianót, a Corsi menedékház vezetőjét nagyon megkedveltem. Ez a hamarosan idén következett be, szeptemberben. Legnagyobb fiamnak ugyanis új kihívást kerestem a 2494 méter magas Kriván után. Az útra elkísért Gabi, és barátnője Szilvi is. Még belegondolni is borzongató volt: egy hármas csapatot vezetek fel egy 2666 méteres csúcsra, ahova legutóbb magamnak sem sikerült felmászni!

A hétvégén bejártuk a Nógrád-Nagymaros Kéktúra szakaszt, ami tulajdonképpen a börzsönyi részt jelenti. Szerencsésen kaptam el a fényeket a Csóványoshoz közel, meg aztán lejjebb a Remete-barlangnál is.

Nagyon szeretem a Börzsönyt, többször írtam már ezekről az utakról, itt például, meg itt is, ezért nem szaporítanám a szót, nézegessétek inkább a képeket:

Egy korábbi posztomban nagy elragadtatásomban Magyarország második legszebb kilátópontjának neveztem a zempléni Nagy-Péter-mennykő ormát, és a napokban az egyik kommentelő számon kérte rajtam, hogy akkor mi az első. Most, hogy nehogy úgy járjak, mint egykori kamionszerelő kollégám – akit azért nem vettek komolyan, mert mindig azt mondta magára, hogy övé Európa második legszebb férfi felsőteste –, inkább felállítok egy teljes szubjektív listát a hazai panorámákról. Amúgy is itt az év vége, az összegzések ideje.

A lista a teljesség igénye nélkül készült, mert bár sok helyen és sok csúcson jártam, messzire nem ismerem még Magyarország rejtett szépségeit. A sorrenden is lehet vitatkozni. Nálam elsősorban három olyan érték számít, amit nem szoktak klasszikus kilátópont-szépségelemző műhelyekben alapul venni: a kibukkanási élmény, a természet megragadó ereje, és a különleges természeti formák.

Tátongó mélység, világverő panoráma: instant hegymászás gyorsan és biztonságosan, öt lépésben.

Ez a poszt azért született, mert sokan kérdezték tőlem, hogy vajon ők is tudnának-e via ferrátázni, és hogyan lehet egyáltalán elkezdeni az egészet. Via ferrata (olaszul), azaz klettersteig (németül), magyarul fix drótkötéllel biztosított sziklamászóút már Magyarországon is van, nem is akármilyen.

Két zipline-pályát is átadtak az elmúlt hónapokban, egyet a Bakonyban és egyet a Zemplénben. Az egyik jobb mint a másik.

Két éve nyáron lelkendeztem, milyen jó, hogy minden évre jut a fiúkkal egy zipline (Szlovéniában és Ausztriában), erre alig telt el másfél év, már nem kell külföldre menni, két nagyon jó pálya épült itthon is. Természetesen mindkettőt kipróbáltuk.

A sátoraljaújhelyi zipline-t, amit Sólyom névre kereszteltek, március elején adták át a Zempléni Kalandparkban. A pálya az 514 méteres Magas-hegyet köti össze a 345 méter magas Szár-heggyel. 1030 méter hosszú, 3500 Ft a jegyár.

A szintidőnk nem volt szoros, megcsináltunk, Hanák Kolos! Teljesítmény, túra és sócsíkok az arcon.

Magyarország egyik ikonikus teljesítménytúrája a Mátrabérc 55. Már kétszer neki akartam szaladni, de valamiért mindig elmaradt. Tavaly például azért, mert középső fiammal a legkisebb résztávján, a Muzsla 25-ön vettünk részt, ezt találtam egy jó bevezetésnek számára a teljesítménytúrázás világába. A bevezetés sikeres volt. Idén a középső távra, a Hanák Kolos 35-re neveztünk, ezúttal legnagyobb fiammal, Olivérrel és barátnőmmel, Gabival. Olivér már túl volt a Gerecse 50-en, de tudtam, hogy ez a túra nehezebb lesz, ez később be is bizonyosodott.