Codename: Escape Navigator

Szép kilátás!

Szép kilátás!

Kúszótúrázók a dróton, szevasztok!

2013. augusztus 31. - 10czi

Már itthon is lehet via ferrátázni. Az új cseszneki mászópályáknál már szinte sorban állnak az emberek.

Háromszor voltam eddig a múlt szombaton megnyílt cseszneki via ferrata mászópályáknál. Egyszer két hónapja, amikor még építették, másodszor augusztus elején, harmadszor pedig most, az átadás után, augusztus legvégén. Legutóbb csak úgy visszhangzott a szurdok a karabinercsettegéstől, legalább négy-öt többfős mászócsoport haladt a drótokon. Hamar népszerű lett a hely.

_MG_2281.JPGA cseszneki vár romja a szurdok bejáratánál

A cseszneki Kőmosó-szurdok két szemközti falában látta meg Kovács Tamás, rutinos sziklamászópálya-építő a via ferrata lehetőségét. Megtisztította a sziklákat a növényzettől, és három tényleg látványos pályát épített rá. A via ferratákba direkt tett bele egy-két nehezebb részt az ínyencek kedvéért.

Ezek Magyarország első via ferrata útjai. Klasszikus via ferrata csak tőlünk nyugatra található, főleg Ausztriában, Olaszországban és Németországban. Szlovákiában állítólag szintén építik az elsőt a Tátrában. Az biztos szebb lesz, mi viszont gyorsabbak voltunk.

A via ferrata, németül klettersteig, magyarul: beépített drótkötéllel ellátott szikla- és hegymászóút.

Három pálya van tehát, abból kettő közepes és közepesen nehéz, azaz nagyjából megmászható átlagos erőnléttel, és egy extrém nehéz. Rövidek, de húzósak, combosak, és cseppet sem unalmasak.

P8054661.JPG

Az Ostromlók útja a cseszneki vár alatti sziklán halad. 120 méter hosszú, C-s, azaz közepes nehézségű.

_MG_2285.JPG

A két nagyobb fiú 45 perc alatt simán megmászta, igaz lihegtek néha, Leó pedig közölte a végén, hogy az egyik részen kicsit befosott. (Persze nem szó szerint.)

P8054678.JPG

A mászóút végén könnyed séta marad a drót mellett.

_MG_2299.JPG

A Várpanoráma út a szurdok szemközti oldalán halad, és a vége felé kitűnő kilátás nyílik a várra.

A mászás hossza: 180 méter, a nehézségi fok: C-D (közepes-nehéz), ideje: 1 óra. Ezt első alkalommal kihagytuk a fiúkkal, hadd emésszék a második találkozásukat a via ferratával (az első a Hohe Wandon volt egy A-B-s bébikönnyű pályán).

_MG_2305.JPG

Van benne egy-két jó felszökés, megdolgoztatja az embert, de mint az Index videójából kiderül, egy kezdő is meg tud vele küzdeni.

A második alkalom hamar eljött. Bemelegítésként végigmentünk az Ostromlók útján.

_MG_2282.JPG

Az úton a nyolc éves Vili is elindult, de három méter magasban kiderült, hogy nem megy még neki, ezért ketten lejöttünk. Nagyon elszontyolodott szegény, de végül sikerült megvigasztalni (erről majd később).

_MG_2292.JPG

A Várpanoráma út beszállásánál mindkét nagyobb fiú tele volt önbizalommal. Leó (10) azonban az első D-s résznél kicsit pánikba esett, mert nem találta a lépéseket, és eltört a mécses. Mellé másztam, megnyugtattam, megmutattam neki hova kell lépni.

_MG_2297.JPGOlivér a D-s szakaszon nyújtózik

Onnantól tök ügyesen és nyugodtan haladt végig a hátralevő két D-s szakaszon is. A végén tört ki belőle a feszültség, az egész Kőmosó-szurdok hallhatta, ahogy kiabálja: Megcsináltuk!

_MG_2300.JPG

Lefelé az oromról egy 40-50 méteren van még biztosítókötél, ami felfelé egy nagyon könnyű via ferrátának is megfelel.

_MG_2301.JPG

Hoppá, megvan a Vilinek való út, gondoltam, és amikor leértünk, szóltam neki, hogy megtaláltam a 8 évesek mászóútját. Nagy örömmel mászta meg, a rosszkedvét meg mintha a szél fújta volna el.

P8054683.JPG

A harmadik út egy E-s extrém nehéz, de rövid szakasz, ami beletorkollik az Ostromlók útjába (a rajzon folyamatos piros a Tálos-emlékút, a szaggatott piros az Ostromlók útja, a sárga pedig a lejövetel.).

_MG_2303.JPG

Első alkalommal szemeztem vele, de a fiúk már nagyon éhesek voltak, és nem hagytak felmászni rá. Most nekiugrottam. Az első pár lépés után jön rajta az E-s rész, kb 5-6 méter egyenes felszökés a függőleges falon. Lábtámasz, kiugró alig. A legnehezebb az átakasztás, amikor fél kézzel tartja a súlyát a mászó, a másik kezével a karabinerrel matat. Amikor átértem az E-s szakaszon, már könnyű volt a további rész.

_MG_2287.JPG
Ja, még annyit, hogy a ferrátákat saját felszereléssel bárki ingyen használhatja. Ha nincs felszerelés, akkor Kovács Tamástól (tel: 06204219945) helyben bérelhető 2500 Ft/kopf. Kezdőknek jobb, ha van egy vezető is eleinte, 2500 forintért csoportonként szintén bérelhető helyben. Még több info az építők Facebook-oldalán, ami ide kattintva elérhető.

A végén elismételem, amit az építők is kiírtak minden beszálláshoz: "A mászás veszélyes sport! A vasalt úton mindenki saját felelősségére mászik!! Kötelező felszerelés: beülő, sisak, klettersteigszett!!!"

Kommentelheted a posztot a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szepkilatas.blog.hu/api/trackback/id/tr465486026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros Laci 2013.08.31. 14:37:47

Augusztus 11-én voltunk Cseszneken, mászékony egyemista fiamat és unokatesóját, egy (szintén) viaferrata-szűz gimis lányt is vittem, aki elsőre megcsinálta az Ostromlók útját és a Várpanoráma utat. Ezúton is köszönöm Kovács Tamásnak a munkáját és segítségét.

Azt gondolom, hogy a via ferrata az egzotikus hegymászásnak átlagos erőnlétű civilek számára is gyakorolható módja, és a szükséges (nem extrém) odafigyeléssel balesetmentes sport.

A mászáshoz olcsó "mártott" poliészterkesztyűket használtunk (kisebb barkács- festék-, mezőgazdasági boltokban 200-300 forint, nagyobb barkácsáruházakban 500-800 forint), a lányoknak 8-as, fiúknak 9-es méretben.

bolthely.hu/kepek/photoline/03127-9.jpg
süti beállítások módosítása