A magas sziklaperemen erős oldalszelünk volt, ráadásul pont a szakadék irányába. A másik oldalon az átláthatatlan ködfal. Ezen a ponton kicsit elgondolkoztam, kellett-e nekem a két fiúval felmásznom ide.

Októberben, a hómentes raxi hétvégék utolsó napjain sikerült csak összehozni, hogy a teljes családi palettával - a legkisebb fiútól a nagymamáig - elinduljunk a Keleti-Alpok második legmagasabb csúcsára. A 2007 méteres Heukuppe (Széna-hegykúp) ehhez a nagycsaládi menethez tökéletesen alkalmas, lévén egy domb a Rax-fennsík tetején.

Eredeti tervem szerint Reichenau felől támadtunk volna, hogy a két nagyobb fiúval lábon, a legkisebb fiúval és a nagymamával meg drótkötélpályán (Rax-Seilbahn) közelítsük meg a fennsík kb 1800 méter magas peremét, és megháljunk az onnan nem messze fekvő Ottohausban. Sajnos az Ottohaus az indulásunk előtti napokban zárt be télire, így alternatív útvonalat kellett keresnünk.

Heukuppe nagyobb térképen való megjelenítése

A választásom a Preiner Gscheid parkolójától egy órás sétára levő Waxriegelhausra esett, ami egész télen nyitva van. Ide a parkolótól csak 300 méternyi szintet kellett felkaptatni (1361 méter magasra), ami nem terheli túl az öregebb és a fiatalabb lábakat, mégis már alpesi környezetben van. És a csúcsmászás is simán indítható innen másnap reggel.

Gyorsan le is leveleztem Patriciával, a tulajnővel a szállást, ami ötünkre mindössze 83 euróra jött ki (reggelivel együtt). A fiúknak őszi szünet volt, ezért megtehettem, hogy vasárnap indultunk, és hétfő este jövünk haza, elkerülve a turistahullám nagy részét. Kényelmesen, délben indultunk, a négyórás autóút után a Preiner Gscheid-nél tettem le a kocsit. (A parkolásért nem kellett fizetni.) A nagymamalábak kímélése érdekében a szerpentinen mentünk fel, így kábé másfél óra volt az út. A nap sütött, az idő kitűnő volt.

Hamarosan megláttuk a házat. Ettünk egy kis levest, meg néhány megmaradt szendvicset. A két nagyobb fiúval felszaladtunk utána a ház fölötti kis kilátóra.

Az este kártyázással, ökörködéssel telt, néha az volt az érzésem, hogy osztrák vendéglátóink nem annyira örülnek nekünk. Ezt az érzésemet a lengyel csapos azonban eloszlatta.

Éjszaka a nagyrészt üres matraclágerben aludtunk négy cseh turistával. Nehezen akartak lefeküdni, de mikor elaludtak, a fiúk elkezdtek vécére kijárni, így végül sokáig senki sem aludt.

Irány a Heukuppe!

Reggel bőséges svédasztalos früschtücköt kaptunk, ropogós császárzsemlékkel. A tulaj házaspár is kezdett megszokni minket, már mosolyogtak is néha. Martint megkérdeztem, mit ajánl a Heukuppe megközelítéséhez: a szerpentines Schlangenweg gyalogösvényt, vagy a ház feletti gerincen haladó kapaszkodós Waxriegelsteiget. Azt mondta, hogy az utóbbi látványosabb, izgalmasabb, nem veszélyes a gyerekeknek sem annyira, a szerpentinen meg majd lefelé sétáljunk. 

Vili, a legkisebb fiú is nagyon szeretett volna feljönni, de ismerve rapszodikus természetét, inkább lent hagytam a nagyanyjával. Mégiscsak 700 méternyi szintet kellett felmenni. Mint később bebizonyosodott, ez egy nagyon jó döntés volt.

A Waxriegelsteig valóban egy járható, bár néha kitett és kapaszkodós gerincen halad felfelé. Az út zöme azonban törpefenyvesek között kanyargó ösvényen halad.

A fenyvesből kiérve kibontakozott előttünk jobb kéz felől a Preiner Wand, a fal, ahol életemben először másztam fel via ferrátán, mint ahogy erről a maradandó élményről még a második posztomban be is számoltam. A fiúk is nagy szemekkel nézték a falat. Na majd hamarosan ők is jöhetnek.

A Waxriegelsteig tetejéről visszanézve így nézett ki a gerinc már lankásabb része.

Ha balra néztünk, akkor pedig a majdani ereszkedő utunkat, a szerpentinként kígyózó (de jó kis duplikátum ez!) Schlangenweget láttuk az 1804 méteren fekvő Karl Ludwig Hausszal.

Kisvártatva felértünk a fennsíkra a turistaút-kereszteződéshez, ahol balra fordulva a Predigstuhl (1902 m) szikláinak pereme mellett terveztem elhaladni a Karl Ludwig Haus, majd tovább a Heukuppe irányába. Mehettünk volna a sziklafal oldalában traverzálva, azaz oldalazva, erre vezet a drótkötéllel biztosított Bismarcksteig ferrata, de egyfelől nem volt felszerelésünk, másrészt elég hideg volt most ehhez. (Amúgy egy könnyű, B-s nehézségű, gyerekeknek való út lenne.)

Innen már láthattuk volna a Heukuppét, de a fennsíkon erős köd honolt. Ennek a fiúk láthatóan nem örültek. A sziklaperemen erős oldalszelünk volt, ráadásul pont a szakadék irányába, ezért amennyire tudtunk, lehúzódtunk róla a fennsík felé. A két fiút szélárnyékba állítottam magam mellé, próbáltam minél jobban elfogni a szelet tőlük. Itt örültem igazán, hogy Vili nem jött velünk. Sőt, az is megfordult a fejemben, hogy nekünk se kellett volna feljönnünk.

Előttünk volt még egy kisebb nyereg, amin átkelve elértük végre a Karl Ludwig Haust, ahol lecsendesedett a szél zúgása. A köd nem csökkent. Olyan 0 fok körül lehetett a hőmérséklet. Kedvünk is ehhez igazodott.

Tovább vágtuk magunkat a ködben a csúcs felé.

A Heukuppe kis csúcsemlékműve egy 20 perc múlva kibukkant a ködből.

Leó az utolsó metereken zakatol felfele.

Olivér pedig a kőpadra roskadva várja.

Benyomtuk a csúcscsokit, majd elindultunk lefelé. Lefelé azt láttuk, hogy kezd tisztulni az ég.

Még lejjebb ereszkedve már egész messzire elláttunk. Itt például a fennsík észak-nyugati sarkán álló Habsburghaus integet a távolban.

Visszaértünk az előbb még olyan szeles nyereghez, a Schlangenweg tetejére. A háttérben a a fenyvessel borított gerincen Waxriegelsteig, lent pedig a tisztásnál a Waxriegelhaus.

Kábé 40 perc ereszkedés után értünk le az ösvényen a katlan aljába. Az egész túra 4-5 órát tett ki. Bemasíroztunk a házba, ahol megettünk még fejenként egy jó forró levest. A tulajdonos házaspár már nagyon barátságos volt. (Egyébként az a tapasztalatom, hogy az osztrákoknak legalább egy nap kell, amíg felengednek a magyarokkal szemben, de ez lehet, hogy más nem így látja.)

Kora délután kezdtünk el lefelé sétálni a kocsi felé. Az egyik kanyarban még csináltam egy csoportképet a Siebenbrunner katlannal és a Predigstuhllal a háttérben.

Konklúzió: A Rax, a Schneeberg és az Alacsony-Tátra mellett a legideálisabb bevezetés a magashegyek világába, akár gyerekeknek is. Közel van (3-4 órányi kocsiút), egész olcsó szállás kapható (nekünk fejenként 16 euróra jött ki). A fennsíkra nem túl nehéz felmászni, a Heukuppe is könnyen meghódítható csúcs, és számos via ferrata található a környéken az egészen könnyűtől a nehezebbekig. Érdemes hétköznap menni, mert könnyebben találunk helyet a turistaházakban, és nincs akkora tömeg a hegyen. Bevállalósabbak egy nap alatt is felmehetnek a csúcsra meg vissza. Én a hegyen alvás mellett vagyok mindenképpen, legfeljebb több túrával, mert sokkal jobban beivódik az emberbe az érzés. És persze jót lehet hótalpazni is rajta.

Kommentelheted a posztot a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is.