Ahogy a hegyre néztem, láttam, hogy gond lesz. A Schneeberg csúcsát egy hatalmas szürke felhő borította, amiből ki-kivillant egy villám. Mifene, Zeusz átköltözött az Olimposzról?
A Schneeberg-et tavaly télen szemeltem ki magamnak, amikor közelben, a Stuhleck-en síeltem, azazhogy inkább próbáltam síelni sajátos, kezdő hegyi-rottyantós stílusomban.
A Keleti-Alpokat uraló, 2076 méter magas hegy távolról nem tűnt nehéznek. Arra gondoltam, hogy legnagyobb fiammal, aki akkor már túl volt az Alacsony-Tátra csúcsain, valamint a Vörös-torony-hágón, tökéletes alpesi bemutatkozó kezdés lesz. Ennek ellenére először beletört a bicskánk, és csak másodszorra, a múlt hétvégén sikerült felmásznunk a tetejére.
Schneeberg, Klosterwappen nagyobb térképen való megjelenítése
Először egy hirtelen jött lehetőséget ragadtunk grabancon: valaki belinkelt tavaly év végén egy egy napos decemberi Schneeberg hótalpas túrát a Facebookra. Megnéztem, fejenként 10 ezer forintért elvittek busszal, adtak hótalpat és vezetőt, ennél nem is kellett több. Jelentkeztünk rá fiammal és barátnőmmel.
A hótalpas túra
Hajnal 4-kor keltünk, 5-kor indultunk. Körülbelül 35-40-en voltunk a buszban. Délelőtt 9-10 körül értünk a losenheimi parkolóba, a hegy lábához. Mire felvette a hótalpakat és összeszedte ez a nagy csapat, lassan 11 óra lett. A túravezetők eredetileg azt tervezték, hogy a Salamander sífelvonó ülésein vitetjük fel magunkat az első 400 méternyi emelkedőn, de ez nem jött be, mert a lift nem üzemelt.
Így nekivágtunk gyalog. A hótalppal egy kicsit bajba kerültünk, mert amikor felvettük, akkor hamar kiderült, hogy még nem kell, később viszont arra számítva, hogy nem kell, combig merültünk a hóba. Végül felértünk az 1235 méteren fekvő Edelweisshüttéhez, azaz letudtuk az út harmadát. Itt már voltak többen is, akik inkább a hütte melegét választották a továbbhaladás helyett.
A Edelweisshüttéből két út visz a hegytetőre: a sziklásabb, mászósabb Fadensteig és a sétálósabb, majd kaptatósabb, a Schwarzkogel felé kerülő útszakasz. Az előbbi inkább a nyári jobb időre való, az utóbbi pedig inkább a hótalpazáshoz, vagy pedig a csúcsról lesétáláshoz.
Decemberben egyértelműen az utóbbit választották a vezetők. A fenyvesek között haladó erdészeti út lassan emelkedett. A ropogós szűzhó és a zöldellő fenyők olyan karácsonyi hangulatot teremtettek, hogy már azt vártam, mikor dugja ki az orrát Rudolf, a rénszarvas.
Fiam előttem lépegetett, vagy inkább dülöngélt, gyakran összeakadó hótalpakkal. Nem értettem mi van vele, miért van már most kimerülve, hiszen ennyi magasság máskor meg se kottyant neki. Útközben derült ki az is, hogy sínadrágját kinőtte, nem tudja összegombolni. Ezért tízpercenként méterenként megállt a zipzárt húzogatni. Mivel ehhez a kesztyűt is le kellett vennie mindig, lassan elfagyott a keze. Gabi, a barátnőm, akkor már elhúzott az élcsapattal, nem bírta hallgatni az ingerült morgásomat.
Olivér 1500 méter körül borult ki először. A kevés alvás, a mínusz 15-20 fok, a hótalpazás és az átkozott le-lecsúszó sínadrág megtette a hatását. Rohadtul fázott a keze is, bár odaadtam neki az én kesztyűmet is. A lábfején is egyre jobban kezdte érezni a hideget. Leültünk, megevett egy csokit, megivott egy teát, majd összeszorított foggal közölte, hogy továbbmegyünk.
Még 200 méternyi szintet botorkáltunk felfelé az akkor már sziklás, havas kaptatón, amikor teljesen kész lett. Ránéztem, és minden bosszúságom villámgyorsan elpárolgott. Éreztem, hogy nem lehet tovább feszíteni a húrt. Újból ettünk-ittunk-pihentünk, majd úgy döntöttem, hogy visszafordulunk. (Ezt egyébként közben a csapat harmada-fele már megtette közben.)
Az Edelweisshüttéhez a lehetőségekhez képest már jó kedéllyel baktattunk le. A hüttében bedobtunk egy jó forró goulasch suppe-t, egy sörrel, illetve teával lekísérve, és már el is felejtettük a kudarcot. Azonban azt ott, még helyben megbeszéltük, hogy ilyen könnyen nem adjuk magunkat, következő évben visszajövünk, és csak azért is megmásszuk a Schneeberget.
Ez a nap most júniusban jött el. A térkép tanulmányozása és a bizonytalan idő miatt, biztos, ami biztos, az Edelweisshüttében foglaltam szállást egy éjszakára (a térképen jobboldalt, 1250 m-nél, a Sparbacherhütte alatt). Mint később kiderült, ez nagyon jó húzás volt, mert az esőt úgy-ahogy sikerült elkerülnünk. Fiamhoz és barátnőmhöz ezúttal csatlakozott két kollégám is, egyikük alig valami, másikuk nulla hegyi tapasztalattal.
A vihartúra
Nem akartam szervezett túrán részt venni, úgy gondoltam, hogy meg tudjuk ezt az utat magunk is csinálni. Még így, szállással, útiköltséggel, étel-italfogyasztással is olcsóbban jöttünk ki, mint tavaly, de a lényeg inkább az önállóságon volt. Ezúttal kényelmesen indultunk (11-kor), kocsival mentünk és ugyanabban a losenheimi parkolóban parkoltunk, mint tavaly a busszal. (Az útiköltség négyfelé dobva 5000 Ft volt.) A Puchberg és a parkoló között félúton megálltunk az autóút szélén, hogy távoli fotókat is lőjünk a Schneebergről.
Ahogy a hegyre néztem, láttam, hogy gond lesz. A Schneeberg csúcsát egy hatalmas szürke felhő borította, amiből ki-kivillant egy villám. Mifene, Zeusz átköltözött az Olimposzról? Sebaj, a szállás a felhőhatár alatt van, gondoltam, odáig nem lesz probléma.
A parkolóban kipakoltunk és nekiindultunk a hegynek. A párás, szinte esőerdei hőségben (29 C fok) nagy cseppekben esni kezdett az eső. 10 perc alatt csuromvizesek lettünk az erdei ösvény emelkedőjén: kívülről az eső mosott, belülről pedig az izzadság öntött el minket. Nem siettünk, de egy óra alatt felértünk az Edelweisshüttéhez.
Mivel látszott, hogy feljebb még nagyobb vihar dúl, és az idő is elszaladt, aznap már nem kockáztattuk meg a 800 méterrel felettünk levő csúcsot. Egy kicsit kóboroltunk a nevezetesen zöld alpesi mezőkön, majd megvacsoráztunk és ledőltünk. (Az étel és ital ára odafent, mint minden hegyi menedékházban, kissé borsos: az egyébként gazdag, és nem kutyaütően rossz goulasch 4,5 euro, a Franziskaner búzasör 4,8 euro. Ezért következő nap már a magunkkal vitt kaját toltuk.)
Másnap reggel 9-kor még szakadt az eső és erősen fújt a szél. 10-kor is. Sőt, 11-kor is, de akkor már nem halogathattuk az indulást. Közösen úgy döntöttünk, hogy eső, felhő, esőfelhő ide vagy oda, felmegyünk. Most nem a téli útvonalat, hanem a Fadensteig-et választottuk. Egy darabig az erdőben, törpefenyők között kapaszkodtunk, aztán kiértünk a sziklák alá.
A Fadensteig amúgy egy elég látványos útvonal, mi azonban elég hamar belemásztunk a felhőbe, ezért nem láttunk semmit. Az eső sem akart elállni. A szél rendes volt, mert a hasadékokból nem akart kifújni, csak amikor kitettebb szabad részre érkeztünk, akkor csattogtatta meg a vizes esőkabátot.
Az út meredekebb lett, gyakran a kezünket is kellett használni a sziklákon felfelé.
Az alpesi szalamandrák bezzeg jól érezték magukat. Sajnos a Schneeberg másik jellegzetességét, az edelweiss-t, mármint a virágot nem láttuk, pedig júliustól virágzik.
A térkép szerint a meredek sziklás rész kb 500 méter magas, azután, úgy 1700 m körül kijutottunk a fennsíkra. Itt gyorsan felvettünk még egy pulóvert, mert az Alacsony-Tátra gerinctúra óta tudom, hogy kegyetlen mód tud szaggatni a szél a hegy tetején ilyen időben.
Az idő nagyot hűlt. Az előző napi 29 C fokhoz képest 4-5 C fok lehetett fent, amin még rontott a szél is. A fennsíkon lanyha emelkedőn kaptattunk tovább. Az eső szitálásba váltott volna, ha nem csapja a szemünkbe a szél. A ködben vagy felhőben nem láttunk messzebre 15-20 méternél.
Azt is alig vettük észre, hogy a csúcs alatti menedékház, a Fischerhütte egyszer csak előttünk termett a nagy fehérségből. Gyorsan betértünk egy jó forró teára. A hüttében két magyar lány is dolgozott, ők mondták, hogy korán jöttünk, a Schneebergen a nyár majd csak augusztus-szeptemberben kezdődik. Vendég rajtunk kívül kettő volt, pedig állítólag itt hétvégén tömegek szoktak lenni.
A tea után elindultunk a csúcskereszthez, amit alig találtunk meg a ködben. A 2076 méter magas csúcson, amit Klosterwappennek (Kolostorcímernek) hívnak, szintén teljes homály volt. Ennek nagyon nem örültem, hiszen szépkilátást is szerettem volna fényképez(tet)ni, viszont a szürkeség jótékonyan eltakarta a csúcson épülő műszaki szerkezetet (adó-vevő tornyot?) is, ami építési területté változtatta a csúcskereszt környékét.
Miután a Klosterwappent kipipáltuk, és amúgy is lefelé haladtunk már, a hangulat rögtön jobb lett.
Az eső is elállt, sőt, néha másodpercekre átderengett némi napfény.
A fennsík szélére érve javulni kezdett az idő. A felhőhatárhoz érkeztünk.
A felhők oszladozni kezdtek. Néha már az ég kékjét is megláttuk.
A sziklák alá érve már szinte strandidő volt újra, két óra alatt majdnem 20 C fokot melegedett az idő.
Az Edelweisshüttébe már kifejezetten jókedvűen érkeztünk vissza. Innen már csak 40 perc volt lefelé a parkolóig. Az egész utat (800 m felfelé, 1200 lefelé) körülbelül 6 óra alatt jártuk meg. Ha ehhez hozzátesszük az előző napi 400 méteres felgyaloglást a hüttéig, ki lehet számolni, hogy 7-8 óra alatt nagyon kényelmesen meg lehet járni a csúcsot a parkolóból indulva. Azaz jó idő esetén egy egynapos túrába is belefér a Schneeberg, de ehhez korán, reggel 6 óra körül el kell indulni Budapestről.
A csúcs egyébként elérhető könnyebben is, meg nehezebben is. A helyi Szalamandra-fogaskerekű egészen 1800 méter magasságig felszállítja a lustább turistákat, onnan csak egy órányi séta a csúcs. A nehezebb és látványosabb útvonal a Weichtal szurdok (Weichtalklamm) felől indul, erre még menni fogunk, ha a kisebb fiúk belenőnek a Schneebergbe. A lenti Google Earth térképen a baloldali a Fadensteig, a jobboldali a téli út, a szétválásnál van lent az Edelweisshütte, ahol fent összeérnek, ott pedig a Fischerhütte:
K.: A Schneeberg tökéletes alpesi kezdés, ha már a hazai csúcsokat megjárta az ember. El lehet indulni önállóan is, vagy be lehet csatlakozni szervezett túrába, ha valaki még nem biztos magában. A Klosterwappen csereszabatos az Alacsony-Tátra csúcsaival, a Gyömbérrel vagy a Chopokkal. Mind magasságban, mind Magyarország központjától mért távolságban, (azaz útiköltségben és útidőben is) hasonló, a szállás díja sem nagyon tér el. Amiben nagy a különbség, az a helyben vett sör és a kaja ára, azért a szlovákoknál még minden olcsóbb. Télen mindkét helyre nagyon fel kell készülni. Hihetetlen időjárást tud produkálni a hegy, lásd például idei januári Tátra-gerinc túrámat, amikor szabályosan visszafújt minket a szél a völgybe.
Frissítés (2012.12.):
A napokban felmentünk egy könnyed hótalpazásra a barátnőmmel a Schneeberg szomszédjára, a Raxra, hogy körülnézzek, hova érdemes vinni majd a gyerekeket nyáron, onnan lőttem ezt a fotót a Hóhegy szélfútta csúcsáról:
